Huszonöt év után ismét Strasbourgban
Negyed évszázad hosszú idõ és számtalan változást eredményezhet. Példa erre az a zarándoklat, amelyet két erdélyi fiatalember tett meg kereken 25 évvel ezelõtt, és amelynek egyik állomáshelye Strasbourg volt: akkor a szabadságért, nemzetiségi és emberi jogokért, illetve az erdélyi falurombolás meg a magyar közösség megsemmisítését célzó kommunista elnyomás ellen meneteltek olyan körülmények között, amikor tájainkon elképzelhetetlen és szinte kivitelezhetetlen volt a szabad utazás, mozgásterünket szûkre szabták, jogokról általában beszélni is alig lehetett. Ma már a mozgásterünk szinte korlátlan, a szabad utazásnak, helyváltoztatásnak legfeljebb egyéni akadályai lehetnek, ami pedig a különféle jogokat illeti – egyesekbõl jut bõven, másokért folyamatosan tenni kell. Okos Márton Strasbourgban, az Európai Parlamentben július 16-án emlékezett arra, hogyan gyalogoltak 25 évvel ezelõtt Budapesttõl Párizsig, Strasbourgban is megállva, majd a baráti, kötetlen beszélgetés után az eseményen részt vevõk megkoszorúzták a strasbourgi Petõfi Sándor téren levõ Petõfi- emlékmûvet.
Nem csak érdemes visszagondolni és megosztani régi élményeinket a fiatalabb nemzedékkel, a tapasztalatlanabb fiatalokkal, hanem közös felelõsségünk is az emlékezés – mondta Winkler Gyula EP-képviselõ Strasbourgban, azon a kerekasztal- beszélgetésen, amelyet abból az alkalomból szervezett, hogy 25 évvel ezelõtt európai zarándokútra vállalkozott két erdélyi fiatalember: a kalotaszentkirályi Okos Márton és a székelyhidai Juhos Gábor. Winkler Gyula szerint annak ellenére, hogy a kommunista rendszer még nagyon élénken él sokunkban, hiszen alig “hagytuk el‟ ezt az idõszakot, az 1989 után született fiatalok keveset tudnak róla, sokszor történelemtanártól “függõ‟ a rendszer ismertetése. Ezért is viszonyulnak sokan értetlenül a mai politikai kérdésekhez is: nem értik, milyen volt magyarnak lenni Erdélyben, Kárpátalján, Szerbiában, de nem értik a restitúciót, nem tudják, mi az a szekuritáté meg a besúgó, nem világos számukra, hogy mirõl vitáznak manapság is a pártok. Mindezeket teljességgel összehasonlítani sem lehet a mai helyzetekkel – vélte az EP-képviselõ. A rendezvényen Okos Márton vett részt, aki gondosan felkészült nem csak emlékekbõl, hanem a múltra utaló tárgyakból is: elhozta a lyukasra gyalogolt három pár cipõjét, meg az Erdély feliratú pólóját is magára vette. Majd emlékezett és mesélt. Magyarországra politikai menekültként érkezett Erdélybõl 26 évvel ezelõtt, ahova a tehetetlenség elõl próbált menekülni, hátrahagyva a Duna-csatornánál meg a bányában töltött nehéz idõket, az idõnkénti hatósági zaklatásokat. Budapesten ismerkedett meg Juhos Gáborral, akivel együtt tervezték meg útjukat: 1989. június 4-én indultak el missziós útjukra, magyar zászlóval és II. Rákóczi Ferenc jelszavával (a Rákóczi-szabadságharc jelmondatával) – “Cum Deo pro Patria et libertate‟, Istennel a hazáért és a szabadságért. Arra vállalkoztak, hogy a több mint 1600 kilométeren bármikor kinyírhatják õket – mondta Okos Márton. Az elindulás természetesen nem volt akadálymentes, és benne akkor omlott össze elõször a világ, amikor a vízumszerzés nehézségeibe ütközött, hiszen több nyugati országon át vezetett az útjuk. Céljuk az volt, hogy zarándoklatukkal felhívják Európa figyelmét a veszélyben levõ erdélyi magyar kisebbségre, és ennek érdekében részt vegyenek, illetve felszólaljanak Párizsban a francia forradalom 200 éves évfordulóján, amelyre úgymond az elnyomott népek képviselõit is várták. Útjuk közben rendre tudomást szerzett róluk a lakosság, a közvélemény melléjük állt, sokan támogatták, segítették õket, a médiában népszerûsítették útjukat és céljukat, találkozókat, rendezvényeket szerveztek számukra. Egyik nagy sikerük Strasbourgban volt, ahol Hunyadi István történész, “Pista bácsi‟ mozgósította a várost: fogadta õket az érsek, a protestáns egyház vezetõje, a polgármester, az Európai Parlament politikai bizottságának elnöke. Felszólalási lehetõséget is kaptak az Európa Tanács Ifjúsági Tanácsának plenáris ülésén, ahol egy kiáltványt ismertettek, arra kérve a jelenlevõket, támogassák az elnyomott erdélyi magyarságot, tegyenek a falurombolások ellen. Okos Márton azt is felidézte, hogy akkori strasbourgi támogatóik egy évvel késõbb, 1990-ben kezdeményezték a Francia-Magyar Egyesület létrehozását, majd 1994-ben állították fel a Petõfi-emlékmûvet, és az emlékmûnek helyet adó teret pedig szintén a költõrõl nevezték el – miközben annakidején Kolozsváron éppenség gel a “megszüntetések‟ idõszaka kezdõdött. Tíz hét alatt 1680 kilométert gyalogoltak, a párizsi konferencián végül nem szólalhattak fel, de kezdeményezésük elérte célját: hetekig cikkezett róluk, a gyalogtúráról, de az erdélyi viszonyokról is a sajtó. A kerekasztal-beszélgetésen részt vett Csáky Pál, a felvidéki MKP EP-képviselõje, és Deli Andor vajdasági magyar képviselõ is. Sógor Csaba RMDSZ-es EP képviselõ úgy vélte, hogy valójában semmit sem változott a világ: ma is szükség van civil kezdeményezésekre, megmozdulásokra, amelyek ugyan nem helyettesíthetik a politikai döntéseket, de nagy hatással vannak továbbra is, kiegészítve a politikai munkát. Okos Márton még egy párhuzamot említett: tíz hétig gyalogoltak annak idején, majd tíz évébe telt, hogy az errõl írt könyvét kiadhassa. A strasbourgi Petõfi Sándor tér az Európai Parlament impozáns épületétõl nem messze van, csendes zöldövezetben. A rendezvényen részt vevõk koszorút, fehér szegfût és piros rózsát helyeztek el a költõ tiszteletére emelt emlékmûnél.
