DiscoverEU - Tempfli Ákos beszámolója

2018 júniusában  a Magyar Ifjúsági Értekezlettel közösen indítottunk új versenyt a DiscoverEU program kapcsán. Az EU ingyen vonatjegyet ajándékoz a 18 éves fiataloknak, az élmény teljesebbé tételéhez az erdélyi magyar fiatalok pályázatunkon elnyerhették szállás- kaja- és egyéb költségeiket is. Tempfli Ákos beszámolója.

 

Kirándulásunkat egy hosszú buszozással kezdtük el a barátnőnmmel, Beatrix-szel, Marosvásárhelytől egészen Ljubljanáig, Szlovénia fővárosáig. Ahogy megérkeztünk egy csendes, civilizált és aránylag kis városban találtuk magunkat. Három napot töltöttünk itt, amely alatt rengeteget sétáltunk és sikerült megnézni a város összes látványosságát. Mivel épp hétvégén voltunk ott, sok kisebb rendezvénybe is belefutottunk, így volt: sportrendezvények, táncfesztivál, és számunkra a legkedvesebb úgynevezett „street food festival” is, ahol még ételkóstoló is volt. A rengeteg gyönyörű régi épület mellett, nagyon sok templomot láttunk és látogattunk meg, rengeteg ajándékboltba néztünk be, és hát természetesen a szlovén konyhát se hagyhattuk ki. Ezenkívül voltunk a Tivoli parkban és kastélyban, a Ljubljana kastélyban, ahonnan fantasztikus kilátásunk volt a városra és érdekes kiállításokat láthattunk. Meglátogattuk a Modern Művészetek Múzeumát, és a Metalkova teret. A legcsodálatosabb élményt mégis talán a Ljubljanica folyó menti séta nyújtotta, ahol találkozhattunk a Hármas híddal, valamint a Sárkány híddal. Élménydús, fantasztikus és kellemes volt az ittlétünk.

Ezután Bologna felé vettük utunkat, de közben megálltunk az osztrák kisvárosban, Villachban, ahol egy napot töltöttünk el és a sok gyönyörű épület mellett sétáltunk a Dráva partján, valamint nagyon finom osztrák kolbászt is ettünk.

Egy hosszú út után jutottunk el Bolognába, Olaszország egyik leghíresebb egyeteimista városába, ahol ugyancsak három nagyon tartalmas és kellemes napot töltöttünk el. Mivel itt nagyon sok látnivaló volt, aránylag nagy távolságokon belül, úgy döntöttünk, hogy az egyik nap bérelt biciklikkel fogjuk bejárni Bolognát, ami, mint kiderült egy nagyon jó döntésnek számított. Meglátogattuk a gyönyörű Piazza Maggiore-t, a régi Bolognai Egyetem főépületét és óriási könyvtárát az Archiginnasio-t, egy Neptunt ábrázoló csodás szökőkutat, a Fontana del Nettuno-t, és még sok más látványosságot. Ezután a templomokra került a sor, amelyek fenségesek és nagyon robosztusak voltak. Ezek közül is a Basilica di San Petronio volt a legkülönlegesebb, hiszen ez a világ 15. legnagyobb temploma. Bologna két leghíresebb tornyát is meglátogattuk, az Asinelli-t (a magasabb) és Garisenda-t (az alacsonyabb), amelyek egymás felé dőlnek a Pizzai ferdetoronyra hasonlítva. Bolognához híven ettünk eredeti bolognai spagettit, valamint pizzát is. Utolsó nap meglátogattuk a város parkját, valamint elmentünk a város szélén levő zarándokhelyre, a SANTUARIO DELLA MADONNA DI SAN LUCA-ba, ahol a templom kupolájába is felmentünk és gyönyörű kilátás fogadott minket. Bologna egyik legfőbb jellegzetessége a boltíves épületek, amelyből rengeteg van

Utolsó célpontunk Olaszország legnagyobb, és Európa 2. legnagyobb kikötővárosa volt, Genova. Ebben a kevéssel több mint fél millió lakosú városban és környékén megtalálható egyszerre a tengerpart és a nagy hegyek is, így fantasztikus a táj. Itt voltunk a legtöbbet, négy napot. Genova híres a rengeteg 16-17. században épül kastélyokról, úgynevezett Palazzokról. A Via Garibaldi nevü sétálóutcán mind ilyen Palazzok találhatóak, és ezek közül látogattuk meg a legismertebbeket: Palazzo de Ferrari, Palazzu Ducale, Palazzo Spinola és Palazzo Rossi. Óriási palotákban találtuk magunkat, amelyek körbejárása akár 3-4 órát is eltarthatott, viszont teljes mértékben megérte. Genova régi főtere a Piazza Ferrari rengeteg régi és impozáns épületet tárt elénk. Genova egyik jellegzetessége a nagyok szűk utcák, sikátorok és a 6-7 emeletes épületek, így épp csak az eget van lehetőség látni az utcácskákból, így néha még a jel is elment. A San Lorenzo katedrális hasonlóan csodás volt, mint a bolognai bazilika, a katedrálist a 10. században kezdték el építeni.A Genovában született Kolumbusz Kristóf szülőházát is megnéztük, valamint a város sok más terét és az óriási kikötőjét is, ahol el is tévedtünk. Genova is sok finomságot tartogatott számunkra, így például a friss hal, jellegzetessége a focaccia, a pestos ételek, és a finom kézműves fagylaltok. Utolsó napra Genova egyik legkedveltebb turisztikai célpontját hagytuk, európa legnagyobb Akváriumát, ahol rengeteg csodás tengeri élőlényt láttunk, többek között delfin showt is. Ezután pedig a Galata Museo del Mare-t látogattuk meg, egy hajós múzeumot, ahol vízalattjáróba is lehetőségünk volt bemenni.

Ezután elindultunk hazafele, Budapesten aludtunk egyet, majdhazaértünk két hétre rá, hogy elindultunk . Fantasztikus kirándulás volt, rengeteg élménnyel, tudással, és boldogsággal tértünk haza. Nagyon jó élmény volt vonattal körbeutazni Európa ezen részét!