Az Európai Unió Közös Agrárpolitikájának (KAP) és a Kohéziós Politikájának jövője forog kockán az Európai Bizottság (EB) által a következő, 2028–2034 közötti Többéves Pénzügyi Keret tervezete miatt. Ez a vélemény egyre erősebbé válik az Európai Parlamentben, ahol komoly feszültségeket okoz a politikai csoportokon belül, kezdve a legnagyobb frakcióval, az Európai Néppárti csoporttal.

Az Európai Bizottság egy olyan költségvetést javasol, amely 27 nemzeti és regionális terven alapul, és egyetlen alapba vonná össze a Közös Agrárpolitika, a Kohéziós Politika, a Halászati Politika és a Szociális Pillér finanszírozását. A források lehívását reformok végrehajtásához kötnék, a jelenlegi Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (PNRR) szellemében.

A Közös Agrárpolitika megkülönböztetett identitásának felszámolása a jól ismert két pillérrel, a közvetlen kifizetésekkel és a vidékfejlesztéssel, elfogadhatatlan. Európa-szerte a mezőgazdasági termelők jogosan elégedetlenek és készen állnak az utcai tiltakozásokra.

A Kohéziós Politika döntéshozatalának a régióktól a tagállami fővárosokba való áthelyezése szintén elfogadhatatlan, mivel ellentétes mind a szubszidiaritás elvével, mind a régiók Európájáról szóló elképzeléssel.

Mi, az Európai Parlamentben, három alapvető problémát látunk, amelyet a Bizottság javaslata generál.

Először is, az európai költségvetés kormányzásának a problémája, mivel az EB valójában nem tesz mást, mint renacionalizálja az európai költségvetést a gazdálkodók és a régiók kárára. Ezt az elégtelenséget az EP és a Régiók Európai Bizottságának tagjai is határozottan ellenzik.

A második probléma a kiszámíthatóság hiánya. Abban a pillanatban, amikor a tagállami kormányok maguk rendelkeznek a finanszírozások sorsa felett, amelyek ráadásul olyan reformokhoz is kötődnek, amelyeket esetleg nem tudnak időben végrehajtani, akkor a gazdálkodók, polgármesterek és helyi közösségek egy egészségtelen és elvtelen versenybe fognak bonyolódni a forrásokért, amelyek végül nem tervezhető programelőirányzatoktól, hanem a központi kormány jóindulatától függnek.

Végül, látjuk az átláthatóság hiányának problémáját, feltéve, hogy a 27 tagállam kormánya egy “finanszírozás a reformokért” típusú folyamatot fog patronálni. Ez a veszély nem csupán elméleti eszmefuttatás, hanem az összes tagállamban felmerül majd, demokratikus deficitet okozva a teljes folyamat feletti parlamenti ellenőrzés hiánya miatt.

Az Európai Parlamentben a jövőbeni többéves európai költségvetéssel kapcsolatos feszültségek a tetőfokot hágják. Meggyőződésem, hogy az európai törvényhozásban sikerül egy elegendően erős koalíciót létrehoznunk annak érdekében, hogy a Bizottságot javaslatának felülvizsgálatára kényszerítsük, és sértetlenül megőrizzük az európai agrártermelők, valamint az Európai Unió helyi közösségei és régiói számára szánt jogokat, érdekeket és finanszírozásokat.