A közösségi életnek szüksége van a fiatalokra

November 2-a az elnökválasztás elsõ fordulója épp olyan fontos kihívás a mi közösségünknek is, mint bármelyik más választási megmérettetés. A mi jelöltünk Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke. Ismeritek, találkoztatok vele az EU-táborban, az idei tanévnyitón Déván, meggyõzõdhettetek, hogy titeket is képvisel, ahogy az egész erdélyi magyarságot. Itt Hunyad megyében mindenkire szükség van a kampányban is, akárcsak a választás napján, fiatal önkénteseinknek a mozgósításban lesz nagy szerepük, hogy együtt mutassuk meg, erõs, összetartó közösség tagjai vagyunk” – fogalmazott szombaton délelõtt Winkler Gyula EP-képviselõ, az RMDSZ Hunyad megyei elnöke a dévai Õzike ifjúsági táborban, ahol a HUMMIT ifjúsági mûhelytábort és küldöttgyûlést tartják ezen a hétvégén.

“A szórványban látszik a legnyilvánvalóbban, hogy kettõs feladata van a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek: ellátni a politikai érdekképviseletet és kulcsszerepet vállalni a közösségépítõ munkában. Ennek a kettõs feladatnak akkor lehet eleget tenni, ha sikerül a fiatalokat magunk mellé állítani”- emelte ki az RMDSZ Hunyad megyei elnöke. Szerinte minden felnövõ generációban meg kell találni azokat, akik szívesen dolgoznak önkéntesként a közösségért, részt vesznek a közéletben. “Fontos ez nemcsak azért, mert így a szervezetnek mindig van utánpótlása, hanem azért is, mert olyan tapasztalatcsomagra tesztek szert, amelynek hasznát vehetitek késõbb bármilyen területen is helyezkedjetek el” – bíztatta az önkéntesség kipróbálására a fiatalokat.

A fiataloknak Jakab Adorján, a MIÉRT elnökhelyettes az önkéntességrõl tartott elõadást, a következõ hetek teendõirõl Dezméri István, az RMDSZ Hunyad megyei ügyvezetõ elnöke és Takács Aranka, a MIÉRT elnökségi tagja beszélt. A Hunyad Megyei Magyar Ifjúsági Tanács, a HUMMIT mûhelytábor és közgyûlés házigazdája Széll Lõrinc a megyei ifjúsági igazgatóság vezetõje és Kofity Zoltán, a HUMMIT elnöke volt.