A közbeszerzési rendszer hiányosságai, a túlzott bürokrácia és korrupció okozzák az uniós alapok felhasználásának kudarcát

A közbeszerzéseket szabályozó jogi keret, közigazgatási és technikai képesség hiánya, valamint a túlzott bürokrácia és korrupció a legfontosabb okai az elmúlt, 2007-2013-as pénzügyi keret uniós forrásainak alacsony szintû felhasználásának – véli Winkler Gyula, az RMDSZ EP-képviselõje.
,,A hivatalban lévõ pénzügyminiszter, az EU-s alapokért felelõs minisztérium korábbi vezetõje, még mindig 80 százalékos felhasználási arányról beszél különbözõ fórumok elõadásain.(…) Még mindig azt a célkitûzést említi, amely tavaly hivatalos adatként szerepelt. Az EU-s alapok minisztere már valamivel realistább és egy 70 százalékos lehívási arányról beszél (…) Egy évvel ezelõtt, 2014 októberében, azt mondtam, hogy ideális esetben 60 százalékos felhasználási arányt tudunk elérni a rendelkezésünkre álló 19,8 milliárd eurós kohéziós alapból. Akkor, azt reméltem, hogy nem nekem lesz igazam. (…) A 2007-2013-as idõszakban, a Románia számára rendelkezésre álló uniós források értéke 19,8 milliárd eurót jelentett. A 60 százalékos felhasználási arány esetében a megmaradt 40 százalék, 6 és 7 milliárd euró közötti veszteséget jelent. (…) Pontosabb összeget jövõ év áprilisában fogunk tudni” – nyilatkozta az RMDSZ EP-képviselõje, október 12-én, hétfõn, Déván tartott sajtótájékoztatóján.
Winkler csalódottságát fejezte ki amiatt, hogy Románia utolsóként szerepel a 28 tagállam rangsorolásában, az európai források felhasználásának tekintetében. “Folyton Bulgáriához viszonyítjuk magunkat, de ezúttal az adatok még így sem kedvezõek, ugyanis, Bulgária 77 százalékos abszorpciós rátával rendelkezik. Tagadhatatlanul miénk az utolsó hely a dobogón, senki sem veszélyezteti sereghajtó pozíciónkat. Ezen a téren, sajnos ki kell mondani, hogy Románia kudarcot vallott. Elszomorító” – mondta az RMDSZ EP-képviselõje.
Az említett összefüggésben, Winkler kitért az uniós alapok felhasználási lehetõségeire, kiemelve: az idei év nem hozott sok pozitív változást a teljesítmény javulásának tekintetében.
“2007-ben kezdtük el, és öt év után, 2012-ben, egy tanulási idõszakot követõen, elértük a 6,46 százalékos lehívási arányt, majd 2013-ban következett a 32,24 százalék, végül 2014-ben 51,81 százalékos abszorpciós rátánál tartottunk. Tavaly azt mondtam: szerencsére, a 2015-ös év nem választási év, ezért jó esélyünk van a teljesítmény javítására. Ellenben, 2015 elsõ felében alig 56,9 százalékos lehívási aránnyal rendelkezünk, ami egyértelmûen stagnálást jelent” – hangsúlyozta az EP-képviselõ.
Winkler kiemelten meghatározta a kudarc legfontosabb okait is: a közbeszerzéseket szabályozó jogi keret hiányosságai, a gyenge a közigazgatási és technikai képesség, valamint a bürokrácia és korrupció.
“A közbeszerzések területén a legnagyobb kárt az úgynevezett minimális ár kritériuma okozta (…) Ez a kritérium vezetett minket oda, ahol most vagyunk: a közbeszerzések területen jól ismert üzérkedésre. (…) 2014-ben az Európai Parlament elfogadott három, közbeszerzésekre vonatkozó direktívát. (…) Az új európai keret rugalmassá teszi a közbeszerzési eljárásokat, bevezeti az adott árért elérhetõ legjobb minõség kritériumát és megszünteti a minimális ár iránti elvárást. Arra a következtetésre jutottak, hogy a minimális árra vonatkozó kritérium alapján, olcsó és rossz minõségû termékeket és szolgáltatásokat vásárolhatnak” – mutatott rá az EP-képviselõ.
Winkler továbbá azt is kiemelte, hogy az európai jogszabályt 2016 áprilisáig kell a tagállamoknak átültetni.
,,Románia megígérte, hogy 2015 áprilisáig, elfogadja az új jogszabályt, azonban a jelenlegi miniszter most azt ígéri, hogy év végéig fog erre sor kerülni. Két törvénytervezet van közvitára bocsátva, másik kettõ pedig kidolgozás alatt van. (…) Talán, 2016 áprilisában a minisztérium újabb határidõ- meghosszabbítást fog igényelni” – hangsúlyozta az EP-képviselõ.
Ami a közigazgatási és technikai képességet illeti, Winkler úgy véli, hogy nagy szükség van szakemberekre akik, életképes projekteket tudjanak kidolgozni. Éppen ezek hiánya miatt éri sok kudarc az európai projektek megvalósítását, különösen a nagy infrastruktúra területén.
Az RMDSZ EP-képviselõje hozzátette: a közbeszerzések területén ma létezõ zûrzavar megszûntésére alkalmas megoldások megtalálása és megvalósítása hosszú idõt vesz majd igénybe. ,,Hosszútávú megoldásokra váró problémáink vannak, amelyeket elhanyagoltunk, viszont most gyorsan meg kell tudni oldani ezeket” – zárta gondolatait Winkler.