Az EP-képviselõ szerint azonban mielõbb dönteni kell, hiszen másképp 40-50 év múlva nemcsak a gazdaságunk, hanem a társadalmunk sem lesz fenntartható.
Az európai szintû menekült- és migránsválság, illetve a romániai választások közepette az erdélyi magyar közösséget ért támadások és jogsértések nem feltétlenül ütik meg az uniós tagállamok ingerküszöbét. A kvótákról továbbra sincs megegyezés. A menekültválság megnyugtató rendezésének hiánya Európa legfontosabb egyházainak elöljáróit is foglalkoztatja, akik áprilisban Leszbosz szigetére látogattak. Kérésük, hogy a nemzetközi közösség adjon “méltóságteljes” választ a menekültválságra. Winkler Gyula EP-képviselõvel, a Hunyad megyei RMDSZ elnökével arról beszélgettünk, hogy milyen eséllyel rendezõdnek a kisebbségek problémái, legyen szó akár menekültekrõl, akár õshonos kisebbségekrõl.
Milyen irányba mozdulnak el az EU szintjén a menekültek, bevándorlók helyzetérõl szóló tárgyalások?
– Összefoglalásra van szükség, hogy hogy is állunk most, illetve arról, hogy mi történt az elmúlt hetekben. Elsõsorban fontos megemlíteni, hogy a 2016-os év legfontosabb fejleménye az Európai Unió és Törökország között megkötött egyezmény. Ez a dokumentum úgy akarja kezelni a migránsválságot, hogy Törökország bevállalja azt a szerepet, amelyet többé-kevésbé az elmúlt 3-4 évben is betöltött. Több millió menekült tartózkodik most Törökországban. Továbbá kiemelendõ, hogy az Európai Uniónak léteznek szabályai, létezik egy Dublini Egyezmény, amelyet az unió 2015-tõl kezdõdõen nem alkalmazott. Emellett létezik egy határvédelmi rendszer, amely szintén többé-kevésbé van csak érvényben jelenpillanatban. És végül, létezik egy schengeni egyezmény, amely részben felfüggesztett állapotban van, és a vezetõk most arra törekednek, hogy év végéig hozzák rendbe az egyezmény betartását, mûködését.
Ezek a dokumentumok, egyezmények megalkotnak egy olyan keretet, amely révén meg lehet hozni a menekültkérdést rendezõ intézkedéseket. Ha migrációról beszélünk, akkor ki kell alakítani ennek törvényes formáját, ha menekültügyrõl beszélünk, akkor tartsuk be a nemzetközi egyezményeket, úgy, hogy mindkét esetben az emberi jogokat helyezzük elõtérbe.Ugyanakkor egy olyan komplex helyzet alakult ki, amelyben mindenki jogokra hivatkozik. Helyezhetjük elõtérbe az emberi jogokat, de beszélhetünk a nemzetek, államok jogairól is, hiszen azok, akik Európa jövõjét féltik a migránsoktól, szintén jogokról beszélnek, olyan jogokról, amelyek alkotmányokba vannak rögzítve. Bukarestben elhangzott az, hogy Románia alkotmánya tiltja a népcsoportok betelepítését az országba. Ez véleményem szerint kicsit túlzott megközelítés. Most EU-s szinten ott tartunk, hogy nincs egyezség, és két megközelítés érvényesül, amelyek között mély szakadék húzódik.
Az egyik megközelítés az, hogy Európának szüksége van a migrációra – nem a menekültkérdésrõl, hanem migrációról beszélek. Az északi, illetve nyugati államok ezt gazdasági és demográfiai okokkal magyarázzák. A másik, a keleti álláspont az, hogy a kulturális identitás, a nemzetközösségnek a joga mindennél elõbbre való. Én azt gondolom, hogy mindkét oldalról túlzott megállapításokról van szó, és tulajdonképpen vissza kell tekinteni az Európai Unió 50 éves történetére, ahhoz, hogy megoldást találjunk. Nem ez az elsõ válság az Európai Unió történetében. Voltak még válságok, 1989-ben hatalmas válságban volt az EU, amit a bõvítés, Európa, Németország egyesítése oldott meg, és erõsebben került ki az unió a válságból, mint amilyen elõtte volt. Beszélhetünk továbbá gazdasági válságokról, egyebekrõl, amelyek ezt az 50 évet végigkísérték, és mindig azt a konklúziót vonhatjuk le, hogy az unió megkapta a közös megoldást a kihívásokra. Most is ez fog történni. Hogy ez miként fog megtörténni, nagyon nehéz megmondani, minthogy azt is, hogy kinek van igaza. De meg kell találni azt a középutat, amely ismét egy asztal mellé hozza az európai országokat, és amely mindenkinek megfelel.
Visszautalnék arra, hogy a Frontex, Schengen, a Dublini szerzõdés alkalmazása nem igazán mûködik. Milyen távlatok vannak, hogyan lehet innen továbblépni?
– Ebben az évben sem lesz megoldás. A Törökországgal kötött egyezmény és az ezzel járó kifizetések beindultak, elkezdõdött a menekültközpontok felépítése Görögországban, Olaszországban, de elsõsorban Törökországban. Hatalmas pénzforrás áll majd rendelkezésre annak érdekében, hogy emberi körülmények között lehessen elhelyezni a menekülteket, ezzel együtt még nem jutottunk oda, hogy felvállaljuk: külön témaként kell kezelni a menekültkérdést, és ismét külön témaként kell kezelni a migrációt.
A migráció az EU napirendjén lesz a következõ hosszú-hosszú években, és erre olyan megoldást kell találni, amely a szubszidiaritás elvére épül. Ez nem az a kérdés, amelyet európai szinten kell megoldani, ez az a kérdés, amelyben meg kell adni minden tagállamnak a nemzeti kompetenciát, hogy a migráció kérdésére válaszoljon.
A kötelezõ kvóták bevezetése nem lehet megoldás erre a kérdésre, mert például a romániai társadalomban – beleértve az erdélyi magyar társadalmat is – nem volt vita arról, hogy hogyan képzeljük el a jövõnket, hogyan képzeljük el a választ arra a problémára, hogy 40-50 év múlva nemcsak a gazdaságunk, hanem a társadalmunk sem lesz fenntartható. Nem tudom, hogy erre mi a mi válaszunk, de egy dologban biztos vagyok, hogy meg kell találni az erdélyi választ, a romániai választ, és Budapestnek is meg kell találnia a választ erre a kérdésre. Brüsszelnek a feladata pedig az, hogy összehangolja ezeket a válaszokat, mert nekünk sincs jogunk fölülbírálni azt, hogy hogy dönt a holland, a svéd vagy a belga társadalom ezekrõl a kérdésekrõl, a saját gyarmati múltjából kiindulva hogyan találja meg a válaszokat, hiszen még demográfiailag is más helyzetben vannak õk. A demográfiai felmérések ugyanis azt mutatják, hogy amennyiben a nyugati társadalmakban nem születnek meg a válaszok a migrációs kérdésekre, akkor esetükben 25-30 év múlva következik be az a roppanás, amirõl az elõbb beszéltem.
Hogyan illeszkedik bele ebbe az európai kontextusba õshonos kisebbségként az erdélyi magyar közösség?
– Indítanék a “koppenhágai dilemmával”, azzal az ellentmondással, amely a csatlakozás elõtt teljesítendõ 33 tárgyalási fejezet egyike, a politikai kritériumoknak a dossziéja kapcsán merül fel.
Ennek a dossziénak a keretében volt szó az etnikai õshonos kisebbségekrõl, ezen közösségek jogainak biztosításáról. Itt hangsúlyoznám, hogy az EU nem ismeri el a közösségi jogokat, a kisebbségi közösségekhez tartozó személyek jogait, és ez egy gyenge pontja az uniónak. De mindennek ellenére a csatlakozás elõtt Románia azzal a nyomással szembesült, hogy többek között biztosítsa a kisebbségeinek az anyanyelvhasználathoz, az anyanyelvi oktatáshoz, a hagyományhoz, a kultúrához való jogot, és az igazságszolgáltatás elõtti egyenlõséget. Ez a nyomás a csatlakozás napján megszûnt. És nemcsak Románia, hanem a többi tagállam esetében is, hiszen az EU-n belül nincs egy elfogadott kisebbségi védelmi rendszer.
Ez a dilemma: csatlakozás elõtt van elvárás, a csatlakozás után ezek az elvárások megszûnnek. A skála pedig nagyon széles az EU tagállamai között, gondoljunk csak arra, hogy vannak olyan államok, amelyekben mûködõ kisebbségi autonómiák vannak – kulturális, önkormányzati vagy területi autonómiák.
A példákat jól ismerjük Finnországtól, Svédországtól kezdõdõen Dél-Tirolig. A skála másik végén pedig ott vannak azok a cseppet sem jelentéktelen államok – mint például Franciaország, amely egyike az unió alapító államainak -, amelyek jogrendszerükben nemhogy nem ismerik el a kisebbségek létezését, de nem is ismerik a kisebbség fogalmát. Nem ismernek nyelvi, õshonos, kulturális vagy nemzeti kisebbséget, mindenki egyformán francia. Ugyanez a helyzet Görögországban és Ciprusban. Ezen a széles skálán mozogva elég nehéz az erdélyi magyarság számára eredményt elérni. Most még nehezebb, mint ezelõtt pár évvel, hiszen a migrációs vita, a migrációs válság nagyon sokak fejében összekapcsolódik a kisebbségek kérdésével. Nem sikerült szétválasztani a nyugatiak megközelítésében azt, hogy egy õshonos kisebbség és egy gazdasági okokból bevándorló kisebbség két teljesen különálló kérdés.
De egyáltalán lehet különbséget tenni a menekültek, bevándorlók jogai és az õshonos kisebbségek jogai között?
– Az én véleményem szerint lehet ilyen különbséget tenni, és ezt korábban megpróbáltuk törvényerõre emelni az Európai Parlamentben, de nem sikerült.
Öt évvel ezelõtt volt egy határozattervezet-javaslata a kisebbségi Intergroupnak, amely arról szólt, hogy három kategóriát kell definiálni a kisebbségek esetében: az elsõ kategóriába tartoznak azok az õshonos kisebbségek, amelyek jelen voltak az adott állam területén, amikor az létrejött, a másik a bevándorlók kategóriája, és a harmadik a roma kisebbség, amely véleményünk szerint teljesen jellegzetes eset, és egy olyan kihívás, amire a helyzethez szabott eszközökkel kell válaszolni.
Nem sikerült ennek a dokumentumnak az elfogadtatása, mert az azt ellenzõ Franciaországhoz, Görögországhoz azonnal csatlakozott Románia, Szlovákia, ki-ki a saját okai miatt. Tehát itt a vita tovább folytatódik, mert most nincs alap, amire hivatkozhatnánk a kisebbségeket illetõen. Csak utalások vannak kisebbségekre: például a Lisszaboni Szerzõdés is a teljesen tágas értelemben vett kisebbségeket fedezi, tehát ott kapaszkodót kapnak a nyelvi, a kulturális, etnikai, vallási, de akár szexuális kisebbségek is, hiszen ezen csoportok mindenike kisebbségeket jelent a lisszaboni szerzõdés megközelítésében.
Ellenszélben vagyunk az unióban, a migrációs válság ellenszele kevesebb esélyt jelent az etnikai kisebbségek jogainak érvényesítésére. De semmi sem tart örökké, és én bízok abban, hogy valamilyen megoldást találunk ezekre a válságokra, és ebbõl a mostani vajúdásból megszületik egy új Európai Unió, ami a közösségek uniója lesz, amiben erdélyi magyar közösségként tovább tudjuk építeni a jövõnket.
