A kisebbségvédelem az EPP jövőképének része kell hogy legyen

A sokszínűség alapvető európai érték, amelynek tisztelete nélkül nem képzelhető el az európai életvitel – hangsúlyozta Winkler Gyula EP-képviselő szerda délután Münchenben, ahol az Európai Néppárt (EPP) parlamenti csoportjának tanulmányi napjain vesz részt.

Az EP legnagyobb képviselőcsoportjának tagjai június 6-8. között tartanak tanulmányi napokat, idén az EU jövőjének kérdését járják körül.
Winkler Gyula az Európai életmód megőrzése című panelbeszélgetésen szólalt fel, emlékeztetve a jelenlevőket, hogy ötven millió európai állampolgár tartozik valamilyen őshonos nemzeti vagy nyelvi kisebbséghez. “Az őshonos kisebbségek jogainak védelme is része kell hogy legyen annak a jövőképnek, amelyet az Európai Néppárt javasol. Van, kiindulási pontunk, hiszen az EPP 2009-es bonni kongresszus egyik határozata az őshonos kisebbségek jogairól szól, ugyanakkor az európai polgárok állásfoglalására is támaszkodhatunk, mert több mint 1,3 millióan látták el kézjegyükkel a Minority SafePack európai polgári kezdeményezést. A Minority SafePack-et nemcsak személyek, hanem fontos politikai testületek is felkarolták, köztük a német Bundestag is. Mindezeket figyelembe véve, véleményem szerint, az EPP-nek támogatni és védeni kell az őshonos nemzeti és nyelvi kisebbségek jogait, annak az elképzelésnek részeként, amelyet az európai életvitel védelmében tervezünk meg“- hangsúlyozta az RMDSZ EP-képviselője.

Winkler Gyula felvetésére a panel előadói közül többen is válaszoltak, legmarkánsabban dr. Reinhard Marx bíboros, a német püspöki konferencia elnöke. Elismerte, hogy Európa jövőjét nem is lehet elképzelni a sokszínűség tisztelete és védelme nélkül, ugyanakkor arra is kitért, hogy az nemcsak keresztény, hanem egyetemes érték. Tisztában volt azzal is, hogy a sokszínűség bizonyos európai államokban problematikus kérdéskör, de szerinte akkor is meg kell találni a megfelelő megoldásokat, ugyanis, mint fogalmazott, a múltba való visszatérés nem járható út.
A tanulmányi napokat Daniel Caspary EP-képviselő, a CDU/CSU delegáció vezetője nyitotta meg, a panelbeszélgetést Paulo Rangel, az EPP képviselőcsoportjának alelnöke moderálta. Az első napot az Európa előtt álló kihívások témakörében tartott vita zárta, amelyen részt vett Angela Merkel német kancellár.

KAPCSOLAT

Parlement européen

Bât. ALTIERO SPINELLI
11E258
60, rue Wiertz / Wiertzstraat 60
B-1047 Bruxelles/Brussel
tel: 0032 2 28 45406

Parlement européen

Bât. LOUISE WEISS
T13041
1, avenue du Président Robert Schuman
CS 91024
F-67070 Strasbourg Cedex
tel: 0033 3 88 1 75406