Egy korábbi lapszámunkban Winkler Gyula európai parlamenti képviselővel az Európai Unió 2021–2027-es költségvetéséről beszélgettünk. Elhangzott, hogy már a koronavírus-járvány előtt élénk vita alakult ki a közös költségvetésről, de a körvonalazott tételeket és összeget a járvány miatt újra kellett gondolni. A képviselő az első részben az Európai Bizottság által a járvány okozta gazdasági válság kezelésére létesített ún. helyreállítási csomagról is beszélt, a következőkben pedig főleg a sokak által várt ún. kohéziós (felzárkózást segítő, leginkább vidékfejlesztési) alapokról és az agrárpolitikáról lesz szó.
– Melyek a közös költségvetés legfontosabb céljai, és miként követik ezek megvalósítását az unió, illetve külön-külön a tagországok szintjén?
– Vannak olyan elsőbbségi alapkategóriák, amelyeket az újabb költségvetésben is támogatni kell, ezenkívül a megfogalmazott célkitűzések alapján újabbak is felmerültek. Ez az alapja a megosztottságnak az unión belül, hogy az újabb költségvetésnél mit helyezünk előtérbe. Közép- és Kelet-Európa, valamint a déli államok azt szorgalmazzák, hogy a két alapvető pillér, a kohéziós alapok és a közös agrárpolitika ne szenvedjen hiányt, ne csökkentsék a jelenlegi támogatást. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy maradjon változatlan, ami a 2014–2020-as költségvetésben volt, nem akarjuk, hogy innen vegyenek el összegeket az új célkitűzésekre, amelyeket két nagy csomagban jelöltek ki: az egyik a fenntartható fejlődés kérdésköre, amely magában foglalja a klímaváltozást előidéző tényezők csökkentésére vonatkozó ún. zöldmegállapodásban rögzítettek kivitelezését, a másik a digitális társadalom, gazdaság kiépítése. A régit az újjal kell egyeztetni, hogy az új prioritásokat ne a régiek kárára finanszírozzuk. Az új költségvetési javaslat, kiegészítve a helyreállítási csomaggal, megoldást kínál ugyan mindezekre, de az arányokban még nem sikerült megegyezni. Egyelőre, a kilátások szerint, nem csökkennek a korábbi – két csomagra szánt – összegek az új tervezetben. Sem a kohéziós, sem az agrárpolitikában Románia nem fog kevesebb pénzt kapni, mint a 2014–2020-as időszakban. Ez sajnos nem mondható el minden tagállamról, például Magyarországon csökkennek a kohéziós alapok, és ezt az érintett kormányok nem fogadhatják el. A tagállamoknak azért is különböznek a prioritásaik, mert eltérő gazdasági struktúrával rendelkeznek. Arra is van megoldás, hogy egyeztessük ezeket az igényeket. Ha visszaemlékezünk 2014-re, akkor volt egy újítás a kohéziós politikák terén: a tagállamoknak országos stratégiai terveket kellett kidolgozniuk és jóváhagyatniuk az Európai Bizottsággal. Ez azt jelentette, hogy az EB leosztotta a pénzalapokat, meghatározta a közös prioritásokat, de azt, hogy hogyan valósítják meg az európai célokat, a tagállamok kormányainak a döntésére bízták. Huszonhét evezős van egy csónakban, ha nem eveznek szinkronban, a csónak felborulhat. A szinkronevezést biztosítják az Európai Unió közös célkitűzéseivel, azt, hogy ki hogyan húz, a tagállamok saját gazdasági erejétől, prioritásaitól függ. Ezt a megoldást az Európai Bizottság kiterjeszti a közös agrárpolitikára is. Gondoljuk el, milyen különbségek vannak a holland és a romániai vagy az erdélyi mezőgazdaság között. A két országban, régióban teljesen más a struktúra, mások a földrajzi viszonyok, eltérő eszközök állnak a gazdák rendelkezésére, és emiatt mások a szükségletek is. Mivel ezeket az ellentéteket, eltéréseket nem lehetett megoldani Brüsszel szintjén, a közös agrárpolitikában is egyfajta decentralizáció lesz. Amint említettem, a közös agrárpolitika azt jelenti, hogy a célokat az Európa Tanács és az Európai Parlament nevezi meg, viszont a megvalósítás módja a tagállamoktól függ. Ennek megfelelően az elkövetkezendő hét évben több agrárpolitikai döntést hoznak Bukarestben, mint Brüsszelben. A termék- és a területalapú juttatás, a kiemelt programok, a fiatal gazdák, a hegyvidéki mezőgazdaság támogatása – az ezekről szóló döntések Bukarestbe kerülnek. A pénzről kiegyezünk Brüsszellel, de a konkrét programok leosztását a tagállamok határozzák meg. Mind a kohéziós, mind az agrárpolitikai javaslatok tárgyalás alatt állnak. Az biztos, hogy nem lesz fennakadás a területalapú támogatások folyósításában, még akkor sem, ha nem sikerül elfogadni 2021. január elsejéig az új költségvetést, mert létezik a 2021-re kidolgozott ún. átmeneti terv, ami azt jelenti, hogy biztosítják a pénzt, mi több, várhatóan megnő a támogatások értéke. Az is igaz, az év elején úgy volt, hogy a vidékfejlesztési alapok csökkennek. Ezzel azonban nem értettünk egyet, és most megoldás született arra, hogy a vidékfejlesztési alapokat kipótolják a helyreállítási alapból. Ez nem érinti a kedvezményezetteket, az önkormányzatokat, a mezőgazdasági fejlesztésekkel foglalkozó cégeket, amelyek ugyanúgy hívják majd le az összegeket, mint eddig. Ha a kohéziós alapokra ebben a hétéves ciklusban Romániának 23 milliárd euró állt rendelkezésére, akkor a következő ciklusban mintegy 27 milliárd euró várható, ami jelentős növekedés. A közös agrárpolitika pillérei szilárdak, sehol nem fog csökkenni a kifizetés értéke, hanem szinten marad, vagy a lehetőségekhez mérten növekszik.
– Bár több olyan pályázati kiírás is körvonalazódik, amely tovább erősíti az agrárszektort, továbbra is megkülönböztető földalapú támogatást kapnak mondjuk a franciaországi gazdák, a magyarországiakhoz, vagy akár a romániaiakhoz képest, ezért az utóbbiak némiképp előnytelen helyzetbe kerülnek az agrárpiacon. Elképzelhető-e, hogy ezek az értékek közelítenek?
– Van egy tisztázandó dolog. Elégedetlenségre ad okot, hogy Franciaországban vagy Németországban egy gazda több földalapú (és nem csak) támogatást kap, mint Romániában. Ez igaz, de tudni kell, hogy mindkét nyugati ország a saját költségvetéséből egészíti ki az európai uniós támogatásokat. Tehát részben uniós, részben saját pénzből áll össze a támogatás, amely nagyobb, mint Romániában. Másrészt pedig el kell döntenünk, hogy hosszú távon milyen agráriumot akarunk Romániában, Erdélyben, a Székelyföldön. Ha egy hektárnál kezdődik a támogathatóság, akkor kérdés, hogy ez jövőre tekintő, célravezető vagy nem, segíti-e a mezőgazdaság felzárkóztatását? Ha két vagy három hektárnál kezdődne a földalapú támogatás, akkor többet kapnának hektáronként a gazdák, mint jelenleg. A kérdés az, hogy érdemes-e fenntartani az egyhektáros földalapú támogatást vagy sem? A csatlakozást követő években az RMDSZ is úgy döntött, hogy (2007-ben) a földalapú támogatást legkevesebb egy hektár területhez kössük. Mára beigazolódott, hogy a megélhetési gazdaságok fenntartása növeli a mélyszegénységet. A cél az lenne, hogy minél több versenyképes gazdaság alakuljon ki. A tömbösítés nem politikai cél, hanem gazdasági realitás. Nem lehet nadrágszíj nagyságú parcellákon hatékony gazdaságot működtetni. Volt egy generáció, amely azt várta, hogy visszakapja a földterületeit, és ott folytassa a gazdálkodást, ahol több mint négy évtizeddel azelőtt elődei abbahagyták. Most már van egy új nemzedék, amely teljesen másként gondolkodik. És ez az irány. A kisgazdaságokat támogatni kell, de abban egyet kell értenünk, hogy egyhektáros területtel nem lehet versenyképes piacgazdálkodásban helytálló farmot működtetni. Nem azt állítom, hogy kizárólag dél-alföldi több száz hektáros területen lehet eredményesen gazdálkodni, mert az erdélyi földrajzi adottság ezt nem engedi meg, de tudomást kell venni a realitásokról. Remélem, hogy az új nemzedék már másként gondolkodik mindenhol, Erdélyben, a Székelyföldön egyaránt, és azt is megértik, hogy a kisgazda nem tud egyedül piacképes terméket előállítani. Társulni kell, hiszen tőlünk nyugatra a mezőgazdaság szövetkezeti rendszerben működik. Erre kell ráhangolódnunk. Szerencsénkre ez a folyamat már beindult. Tárgyalnunk kell a gazdákkal, hogy miként lehet létrehozni és működtetni az ágazati szervezeteket, az értékesítési szövetkezeteket, hogy erre megfelelő pénzforrásokat biztosítsunk. Például nagy gondban van a borászati szektor, mert a tavalyi termést a vírusjárvány okozta válság miatt sem tudták eladni, hiszen nem működött a vendéglátóipar és a turisztikai szektor.
Az európai uniós támogatásoknak köszönhetően lehet pályázni tárolóegységek létesítésére, értékesítési központok, rendszerek működtetésére. A pályázatokat azonban nem kistermelőknek szánták, hanem értékesítési szövetkezeteknek. Ha jobban meg lenne szervezve nálunk a tárolási, feldolgozási kapacitás, nemcsak a borászatokban, hanem akár a krumplitermesztők esetében vagy a húsiparban is, akkor több hozzáadott értéket eredményezne a feldolgozott termék forgalmazása. Vannak irányvonalak, amelyeket lehet követni, elindult a változás a mezőgazdaságban. Hogy a válság hatását enyhítsük, most az új prioritásokat kell megerősítenünk, amelyek felgyorsítják a változást ezen a téren.
