Winkler Gyula európarlamenti képviselő szerint Trump kereskedelmi nézetei rendkívül primitívek, és nem vagyunk elég kicsik ahhoz, hogy ne érdekeljen minket a most zajló kereskedelmi háború. Interjú.
Egyre inkább úgy tűnik, hogy világkereskedelmi szempontból egy rendkívül szövevényes időszak vette kezdetét. Mindenki kereskedelmi háborúról beszél, amelyet Donald Trump indított már nem csak Kína, hanem úgy tűnik, hogy az Európai Unió ellen is. Igaza van Trump elnöknek, amikor azzal vádol több országot is, hogy csak kihasználják az Egyesült Államokat? Mi lehet a motivációja az USA elnökének?
Winkler Gyula: – Az elemzők többsége azt állítja Donald Trump világkereskedelmi szemléletéről, hogy az nagyon leegyszerűsítő és primitív. Én ezzel egyetértek, hiszen már rég nem vagyunk a múlt század ötvenes, hatvanas éveiben, amikor a kereskedelem sikerének vagy kudarcának, ha nem is az egyedüli, de legfontosabb mértékegysége a kereskedelmi mérleg volt. Az Egyesült Államok nem először van abban a helyzetben, hogy az elnök a kereskedelmi mérleg alakulását helyezi előtérbe. Voltak már kísérletek arra, hogy büntetővámokkal védjék az úgynevezett hagyományos iparágaikat, gondolok itt például az autóiparra.
A konkrét oka annak, hogy Trump elnök bevezette a 25 százalékos acél-, illetve a 10 százalékos alumíniumvámot, az tulajdonképpen az úgynevezett rozsdaövezetnek, a Rust Belt szavazóinak tett választási ígérete volt. Ugye az amerikai autóipar központjainak, a Detroit, a Chicago környéki választóknak megígérte a kampányban, hogy meg fogja védeni őket a német, illetve a japán autók inváziójától. És már akkor azt is elmondta, hogy ezt valamilyen kereskedelmi eszközökkel fogja megtenni.
A világkereskedelemben nyilván fontos a kereskedelmi mérleg, de távolról sem az egyedüli mértékegysége már a sikeres kereskedelemnek. Ma már a beszállítóláncok világában élünk, ami egy nagyon komplex világ. És ebben a világban azt, hogy ki nyer és ki veszít, nem az állapítja meg, hogy melyik országnak van kereskedelmi mérleg hiánya vagy melyiknek nincs, hanem az állapítja meg a nyereség mértékét, hogy ezen a beszállítóláncon belül te, mint ipar, vagy mint gazdaság, hol vagy elhelyezkedve. Minél fentebb vagy ezen a láncon, annál nagyobb a profit, minél inkább az alapoknál, annál kisebb.
Arra már vannak tanulmányok, hogy az amerikai autóipar megszenvedi ezeket a vámokat, hiszen nagyon sok acél- és alumínium terméket, amelyek az amerikai autóiparban szükségesek, az Egyesült Államok nem állítja ma már elő, hanem importálja más országokból. Tehát saját magát vámolja meg Trump, amikor ezeket a védővámokat kiveti, illetve a saját maga iparát. Ezért is mondják az elemzők, hogy teljesen primitív, kezdetleges hozzáállása van Trumpnak a kereskedelemhez.
Trump bejelentései után egyfajta adok-kapok alakult ki a világkereskedelemben, amelynek elképzelhető, hogy most már megváltoztak a játékszabályai?
– Az acél- és alumíniumvámmal szemben is az Unió hozzáállása abból indult ki, hogy ezek a rendelkezések nem veszik figyelembe a WTO (Kereskedelmi Világszervezet) szabályait. Ezért az Európai Unió már benyújtotta azt a beadványt a WTO-nál, amely arról szól, hogy a szervezet ismerje el, az Egyesült Államok által kivetett védővámok nem tartják be a WTO világkereskedelmi szabályait. Trump ugyanakkor több eszközzel bojkottálja az elnökség átvétele óta a WTO-t. Az egyik ilyen eszköz, hogy nem nevez ki újabb bírákat a WTO elbíráló paneljeibe. A jelenlegi bíráknak a mandátuma lejárt, és már nagyon közel állunk ahhoz, hogy – valószínűleg a jövő év elejétől – lehetetlenné váljon a nemzetközi kereskedelmi ítélőszékeknek a működése. Nem meglepetés. Trump csak önmagával következetes.
Tulajdonképpen a láncreakció, a dominó effektus az amit látunk. Egyrészt június közepén az Európai Unió is életbe léptetett ellenvámokat az acél- és alumíniumvámokkal szemben. Ez egy hosszú lista, ami tulajdonképpen azt eredményezi, hogy a bevezetendő vámoknak a kiszámított értéke egyenlő azzal az értékkel, ami vélhetően az Egyesült Államok által bevezetett acél- és alumíniumvámból származik. Az EU intézkedése megfelel a WTO szabályainak, ahol egyébként terminusok is meg vannak adva, 60 illetve 90 nap. Ezeket az EU betartotta, most pedig következnek további terminusok, mivel a gazdaságban és a kereskedelemben nincsen azonnal jelentkező hatás. Fél évnek, illetve egy évnek kell eltelnie ahhoz, hogy ki lehessen számítani azt, hogy az Egyesült Államok által bevezetett vámoknak milyen a gazdasági és pénzügyi hatása van. Abban a pillanatban, amikor kiszámíthatóak ezek a hatások, akkor az Európai Unió által további védővámok bevezetésére kerülhet sor.
De ugyanilyen intézkedéseket jelentett be Kína is, most már másodjára. Ugyanis Kínával szemben is két rendbeli védővámot vezetett be Trump, az első az alumíniumra és acélra vonatkozott, amely nyilván érzékenyen és nagy mértékben érinti Kínát, a második pedig egy általánosabb, többfajta termékre kivetett vám volt. De ez is mutatja amúgy a privitimizmust Trump részéről, hiszen ma a kereskedelemnek az egyik nagyon fontos részét a szolgáltatások, illetve az adatközlések teszik ki. Erre is lehet bizonyosfajta kereskedelemként is tekinteni. Trump mindezeket nem érti, nem érzi, valószínűleg ezért koncentrál kizárólag a javakkal való kereskedelemre.
Európának hogyan kellene pozicionálnia magát ebben a helyzetben? Közeledni kellene Kínához, miközben korábban az EU is többször élesen kritizálta Kína bezárkózását, például az egyes vállalatoknak nyújtott elképesztő állami támogatás miatt is. Lehet szó egy új alapokra helyezett kapcsolatról Kínával?
– Nagyon sok elemzés született erről az elmúlt hetekben, tulajdonképpen itt egy háromszögről beszélünk. A világkereskedelem három legfontosabb játékosa jelenleg az Európai Unió, Kína és az Egyesült Államok. Sok spekuláció látott napvilágot, pláne azóta, hogy tavaly januárban, a 2017-es tavaszi davosi találkozón Hszi Csin-ping kínai elnök egy fantasztikusan globalista beszédet tartott. Ez egy azóta elhíresült beszéd, amelyet megismételt tavaly nyáron egy kínai gazdasági találkozón, amelyet a kínai Davosnak is szoktak nevezni. Ebben a beszédben ő azt mondta, és ez rendkívül lényeges, hogy Kína fontos feltörekvő játékosa a nemzetközi kereskedelemnek és a gazdasági rendszernek.
Vonzó lenne bizonyos szempontból az, hogy az Európai Unió intenzívebben tárgyaljon Kínával, viszont ennek nagyon sok akadálya van. Én nem hiszek ebben a forgatókönyvben. Az viszont, hogy közeledés történjen az EU és Kína között, rendkívül fontos, sőt kívánatos lenne, hiszen egymásnak a legfontosabb partnerei vagyunk kereskedelem területén. A volumenek óriásiak, naponta egymilliárd euró értékű kereskedelem van az EU és Kína között. Ugyanakkor az EU az úgynevezett szabályokra épülő megközelítésből kifolyólag nem tud eltekinteni attól, hogy a kínai gazdaság nem egy piacgazdaság, nem egy szabadgazdaság. Óriási szerepe van Kínában az állami dotációnak, az állami intervenciónak.
Mi, a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság (Winkler Gyula a szervezet alelnöke – szerk. megj.) másfél hónappal ezelőtt voltunk Kínában, ahol a bizottság elnökével együtt tartottunk is egy sajtótájékoztatót Pekingben. Ott én voltam az optimistább, mert azt mondtam, hogy politikai szinten nagyon jó, tartalmas nyilatkozatoknak voltunk a tanúi, viszont ezek a nyilatkozatok Kínában nem mindig jelentenek gyakorlati megoldásokat is. Tehát a politikai vezetők megteszik a nagy vállalásokat – most konkrétan a kínai gazdaság nyitásáról tettek vállalást ebben az évben legalább tíz területen, közöttük az autóipar, a repülő- és űripar, a pénzügyi szolgáltatások, a biztosítási szféra -, de egyelőre nem látják az európai cégek, hogy történnek is konkrét előrelépések. Csak vállalások vannak, miközben gyakorlati szinten egészen fordítva történnek a dolgok, a Kínában működő Európai Uniós cégek arról tesznek jelentéseket, hogy növekedik a bürokrácia, nehezebben lehet licenszeket, engedélyeket, működési engedélyeket, export kvótákat megszerezni. Tehát pozitív kijelentésekről és negatív gyakorlatról lehet beszélni.
Ugyanakkor arról se feledkezzünk meg, hogy az EU a partnereitől nem csak gazdasági jellegű vállalásokat vár el. Az úgynevezett új generációs kereskedelmi egyezményekbe az EU bizonyos szociális, emberi jogi és másfajta, környezetvédelmi klauzulákat is belefoglal. Tehát mindazokat a dolgokat, amiket Kínában nem mérnek európai mércével. Hadd ne beszéljek az emberi jogokról, amelyekkel kapcsolatban Kínában súlyos gondok vannak, de a környezetvédelemmel is súlyos gondok vannak. Nyilván utóbbival kapcsolatban Kína elmozdult egy bizonyos irányba, most a Párizsi Egyezményben is bajnokként akar megjelenni, de rengeteg megoldatlan probléma van. Persze egy nagy országról beszélünk, egy kisebb ország gondjainak a megoldása sem olyan egyszerű.
Ennek ellenére felállhat egy EU-Kína szövetség az Egyesült Államokkal szemben?
– Én nem hiszem, hogy az Egyesült Államokkal szemben egy EU-Kína szövetség fog kialakulni. Abban hiszek, hogy az EU-nak közeledni kell Kínához, és tulajdonképpen ez is a mi taktikánk. Többet és hatékonyabban kell tárgyalni. Hogy ez eddig nem történt meg, az viszont nem az EU-n múlik, hanem Kína halogató taktikáján. Másrészt pedig nyilvánvaló, hogy a nyugati civilizáció szempontjából minden érv afelé vezet, hogy az EU-Egyesült Államok kapcsolat egy fontos kapcsolat, amely nem csak a gazdasági vagy kereskedelmi érdeken alapul, hanem civilizációs kompatibilitáson, stabilitási és védelmi szempontokon. És most Trumppal, Trump nélkül vagy Trump után? Az EU-nak egész biztosan lesz annyi türelme, hogy kivárja a Trump-éra végét, hogyha másképp nem lehet, és ha Trump elnököt továbbra sem lehet meggyőzni arról, hogy neki és az országának a természetes szövetségese minden szempontból az EU.
Bár Románia egy meglehetősen kis szereplő ebben a témában, de milyen hatása lehet ránk nézve ennek a kereskedelmi egymásnak feszülésnek?
– Nyilvánvalóan lekicsinyelhetjük Romániát gazdasági szempontból, hiszen 200 milliárd eurós GDP-vel nagyon ott vagyunk azok között, akik kevésbé számítanak. Viszont a geogazdasági, geopolitikai elhelyezkedés Romániát mégis a játékosok közé sorolja. A Romániát ért hatásokkal kapcsolatban két dolgot említenék meg. Az első az, hogy az acél- és alumíniumvám bennünket is durván érinthet. De ez attól is függ, hogy hogyan fognak átalakulni a nemzetközi beszállítói láncok a vámok bevezetése után. Erről leghamarabb hat hónap múlva fogunk tudni beszélni, tehát valamikor az év vége felé.
Ugyankkor az is fontos, hogy Románia úgy acél-, mint alumínium-exportőr. Egyrészt emiatt is megszenvedheti az ország azt, ha már nem lehet az Egyesült Államokba vagy az Egyesült Államok partnerei felé exportálni, hiszen ez gazdasági hátrányt jelent, lehet, hogy munkahelyek megszűnését, lehet, hogy kapacitáscsökkenést. Ami viszont mégrosszabb, hogy a legtöbb nagy acél- és alumínium-exportőr itt van a mi közelünkben: Oroszország, Ukrajna, Törökország. Nyilván, ha ők nem fognak tudni a továbbiakban az eddigi mértékben az Egyesült Államokba exportálni, mert megdrágul az ő exportjuk, akkor valahol azokat a termékeket el kell adniuk, valahova ki kell szállítani őket. És nagyon kézenfekvő az, hogy az Európai Unió kapuja ezeknek az országoknak Románia lesz. Tehát lehet, hogy mi leszünk az a piac, amely nagyon gyorsan telítődik olyan árukkal, amelyek nem tudnak eljutni az Egyesült Államokba. Lehet hogy dömpingárak jelennek meg, vagy mindenesetre kisebb árak, mint a mai árak a romániai belpiacon. Folyamatosan arról beszélünk, hogy beruházni kellene, ehhez infrastruktúrát kellene építeni, autópályát kell építeni, ehhez az alumínium lehet nem, de az acél mindenképpen kulcstermék. Tehát akár jelentős negatív hatásokra is számíthatunk.
Nyilván a belső acél-, és alumíniumkohászati térkép nagyon komplex most Romániában. Abból is kifolyólag, hogy úgy látszik, az ArcelorMittal eladja a galaci üzemet. Ez egy nagyon összetett kereskedelmi üzlet, amivel szemben aggályok is merülnek fel. Ki lesz az új tulajdonosa, milyen lesz az új tulajdonos magaviselete, és hogyan fogja megszervezni az üzem jövőjét, amely egy monoindusztriális környezetben, Galacon a legfontosabb munkáltató? Nem vagyunk elég kicsik ahhoz, hogy ne érdekeljen minket ez a kereskedelmi háború.
Egy másik tényező, amit nagyon fontos megemlíteni, hogy Románia kereskedelmi kapcsolatainak 70-71 százalékát az EU tagállamaival folytatja. Az EU-s tagállamok közül is a legfontosabb Németország. Ilyen szempontból pedig egyértelmű, hogy egy üzletből, amelyből Németország nyer, a német autó- vagy technológiai ipar nyer, abból Románia is nyer. Abban a technológiában, amit Németország külföldi piacokra exportál, megjelennek Romániában előállított alkatrészek és termékek. A német ipar számára előnyös kereskedelmi egyezmények előnyt jelentenek a romániai beszállítóknak is. És az sem mellékes, hogy amennyiben technológiáról beszélünk, akkor magas hozzáadott értékről beszélünk. Nem arról van szó, hogy élelmiszert, vagy nyersanyagokat exportálunk Németországba, hanem arról, hogy magas hozzáadott értékű export van Romániából Németország felé. Ez jól fizetett munkahelyeket jelent Erdélyben is, és nyilván máshol is.
Ilyen szempontból az, hogy Németországot és az EU-t is most több minden fenyegeti, az számunkra egyáltalán nem mellékes. Fenyeget minket is a Brexit, mondhatjuk úgy is, hogy a Brexit mechanizmusa még most is teljes ködben van. Ott van a kereskedelmi háború is, de ha iparról beszélünk, akkor meg kell említenünk az EU és Kína közötti feszültségeket is. Hiszen Kínában az acél- és a kohászati ipar túltermelése negatívan befolyásolja az európai ipart. A helyzetet pedig még összetettebbé teszi, hogy az Unióban most éppen egy újraiparosítási stratégia van végrehajtás alatt. Érdemes megjegyezni, hogy Romániának itt figyelembe kell venni egy fontos dolgot, hogy nekünk valamelyest még előnyünk van az Európai Unió nyugati államaihoz képest, ahol a szolgáltatás alapú gazdaságok már megmutatták két és fél, három évtized után, hogy pozitív, de negatív hatásokat is generálnak a társadalomban. A román gazdaságban jelentős szerepet játszik az ipar, ezért nekünk nem újraiparosítani kell, hanem a termelékenységet kell növelni, illetve a magas technológiákat kell bevezetni sokkal gyorsabb ütemben, mint ahogy az az elmúlt tíz évben, az Uniós csatlakozásunk óta megtörtént.
Rengeteg tényező van, de a konklúzió az egy: nekünk az Unió sikere ipari és kereskedelmi szempontból jót jelent, fejlődési lehetőséget és munkahelyeket. Ezért nem mindegy nekünk, hogy az Európai Unió export iparai esetleg szenvedni fognak a következő években a kereskedelmi háború miatt, hiszen azt mi is negatívan éljük meg, és rossz hatással lesz a romániai gazdaságra.
