Sapientiás diákok az Európai Parlamentben

A mai húszéveseknek meghatározó szerepük lesz az Európai Unió jövõjét illetõen – hívta fel csütörtökön kolozsvári diákok figyelmét Winkler Gyula. Az EP-képviselõ a Sapientia EMTE nemzetközi kapcsolatok és európai tanulmányok szakán tanuló egyetemistákat látott vendégül Brüsszelben.

Az Európai Unió zavaros idõszakot él meg, ugyanakkor egész Európa a volatilitás korszakába lépett. Ha számba vesszük az utóbbi évtized precedens nélküli kihívásokat, amelyek az EU-t érik: a kelet-európai helyzetet, az ukrajnai válságot, a balti államokat, Lengyelországot, Magyarországot és Romániát érõ fenyegetéseket, a Földközi tenger övezetében tapasztalt emigráns hullámot – amelyet az EU nem tud megfelelõen kezelni -, a tavalyi EP-választások eredményeit, amelyek a szélsõséges, rendszerellenes, idegengyûlölõ, bevándorlásellenes pártok elõretörését eredményezték, tehát, ha ezeket mind számba vesszük, jól látható, hogy a tíz évvel ezelõtti euro-optimizmusnak nyoma sincs, hanem inkább egy vegyes érzésekkel teli Európa-ellenességrõl beszélhetünk” – mutatott rá Winkler Gyula, hangsúlyozva, hogy egyre nagyobb a kétely az europai konstrukció irányába, hogy az valóban meg tud felelni a 21. század kihívásainak.

Véleményem szerint nekünk, erdélyi magyaroknak az EU alapító atyái által megálmodott európai jövõ az, amely a szülõföldön való megmaradást, gyarapodást biztosíthatja. A nemzetállamok önmagukban nem tudnak megfelelni a mai kihívásoknak. Csak közösen, egymással szolidárisan, az alapításkor megfogalmazott értékekhez visszatérve, vagyis hogy az Európai Unió minden polgár uniója, csak akkor tudunk egy biztonságos, gyarapodást hozó jövõt biztosítani. Mindebben a mai húszévesek, a ti generációtok játszik majd meghatározó szerepet. Európa jövõje a ti kezetekben lesz”  – mondta az EP-képviselõ. Beszélt még a diákoknak az EU által nyújtott tanulási és gyakornoki lehetõségekrõl, kitérve az ERASMUS Plus programra és az európai intézmények ösztöndíj-lehetõségeire is. Felhívta a figyelmet, hogy a www.winklergyula.ro honlapon a diákok naprakészen megtalálják a szükséges információkat és linkeket, ha valamely európai intézményben gyakornokoskodnának.

Fontos, hogy sokféle tapasztalatot szerezzetek, hogy minél több idegennyelvet beszéljetek, mert ezek elõnyt jelentenek és a lehetõségeket nem alanyi jogon biztosítják. Verseny van, amelyet egyénként és közösségként is meg kell nyerni és azok tudnak nyerni, akik tájékozottabbak, akik versenyképesebbek, bátrabbak és van vállalkozószellem bennük” – tette hozzá Winkler Gyula. A képviselõi kabinet támogatásával Brüsszelbe látogató kolozsvári diákok a tanulmányi úton megismerhették az Európai Parlament mûködését.