Örökségünk őrei: győztest hirdettek Kolozsváron

A Kolozsvári Magyar Operában tartott rendezvény végén a legjobban a János Zsigmond Unitárius Kollégium diákjai örülhettek, ugyanis õk nyerték el a vetélkedõ fõdíját, azaz utazhatnak Brüsszelbe. A versenyen részt vevõ többi kincses városi gimnáziumnak sem kellett szomorkodnia: jutott díj mindenkinek.

Ifjúsági mozgalommá vált a mûemlékvédelem

“Az Örökségünk õrei program Erdély-szerte valóságos ifjúsági mozgalommá nõtte ki magát, így volt ez Kolozsváron is” – értékelte Horváth Anna, a kincses város alpolgármestere az RMDSZ által 2012-ben indított mûemlékvédõ projektet. Rámutatott, mûemlékeinket, mûemlék jellegû épületeinket meg kell ismernünk, meg kell szeretnünk, felelõsséget kell vállalnunk értük, hiszen csak így válhatunk valódi õrökké.

Winkler Gyula európai parlamenti képviselõ a vetélkedõ megnyitóján úgy fogalmazott, a kezdeményezésben részt vállalók egész Erdélyt “felforgatták”: nemcsak Kolozsváron, de Déván, Kalotaszentkirályon és Nagyenyeden is megméretkeztek a mûemlékek õrei. Arra is kitért, külön öröm számára, hogy részt vállalt a kezdeményezésben, hiszen szívügyének érzi Erdély és Európa épített öröksége helyzetének feltérképezését, orvoslását. “Elszomorít, amikor hetente arról számol be az erdélyi sajtó, hogy falak repednek meg, templomtornyok omlanak, esõk mosnak el olyan épületeket, amelyekben még megannyi kincs rejtõzik” – mondta Winkler. Kitért arra is, stratégiával vagy valós cselekvés útján lehet az épített örökség helyzetét elõremozdítani.

Jelelõkórus a Farkas utcai templomról

Majdnem telt ház elõtt méretkeztek meg a diákcsapatok az opera színpadán, hiszen sokan voltak kíváncsiak arra, mit tettek a gimnazisták az elmúlt idõszakban az általuk örökbe fogadott mûemlékek megmentéséért. A középiskolások számára meghirdetett vetélkedõ döntõjében hat kolozsvári gimnázium egy-egy csapata mutatta be látványos, színdarabszerû vagy éppen történelmi információkat felsorakoztató produkció keretében azt a mûemléket, amelynek népszerûsítésére vállalkozott.

Az Apáczai Csere János Gimnázium és a Báthory István Gimnázium a Farkas utcai református templomot fogadta örökbe, elõadásaikból a közönség megismerhette a nemrég felújított mûemlék templom történetét. Õk végül a hatodik, illetve ötödik helyezettek lettek, jutalmul részt vehetnek a nyári Örökség õrei erdélyi táborban. Említésre méltó, hogy a Báthory diákjai a Kozmutza Flóra Hallássérültek Speciális Iskolájában tanuló diákokat is bevonták produkciójukba, így jelelõkórus is “énekelte” a diákok által írt dalt.

A Kolozsvári Református Kollégium diákcsapata a Nemzeti Színházról szóló produkciót mutatott be. Ma a román operának és színháznak ad otthont a mûemlék épület, amelyben egykor a magyar színház mûködött. Hogy elõadásuk interaktív legyen, többen közülük a nézõtéren foglaltak helyet. A végén innen kiabálták hangosan kórusban, hogy a “színház mindenkié”. Elõadásukkal végül a dobogó harmadik helyét érdemelték ki. Õk a közös nyári tábor mellé egy háromnapos csapatépítõ kirándulást is nyertek a dévai Téglás Gábor Gimnázium és Horváth Anna kolozsvári alpolgármester felajánlásának köszönhetõen.

Diákok fekete-fehér némafilmje

Ekkor került sor a végül a fõdíjat is elnyerõ János Zsigmond Unitárius Kollégium gimnazistáinak elõadására. A diákok, mint arról lapunk több ízben is beszámolt, az egykor patinás New York Szálló és kávézó ma romos állapotban lévõ épületét vették védelmükbe. Õk is az interaktív elõadásmódot választották, dinamikus, a huszadik század történelmének különbözõ korszakait felvillantó elõadásuk végén a szebb napokat megélt mûemlék épület jelenlegi, lepusztult állapotát is megmutatták. Joggal készülhetnek a Winkler Gyula európai parlamenti képviselõ által felajánlott brüsszeli tanulmányútra.

Negyedik lett, így épp csak leszorult a dobogóról a Brassai Sámuel Gimnázium, melynek diákjai az Uránia-palotát fogadták örökbe. Az egykori moziról is megemlékezõ elõadásukat stílszerûen egy saját készítésû fekete-fehér némafilm vetítésével zárták. Jutalmul belépõt nyertek a Magyar Ifjúsági Értekezlet szervezte EU-táborba.

Végül az Onisifor Ghibu Gimnázium magyar tagozatos diákjai léptek fel, választásuk a kolozsvári vasútállomás épületére esett: idõutazásról szóló produkcióval elevenítették fel az épület történetét. Ezzel a második helyet nyerték el.

Hegedüs Csilla, az Örökségünk õrei program kezdeményezõje és irányítója, az RMDSZ kultúráért felelõs ügyvezetõ alelnöke ezúttal a Transylvania Trust mûemlékvédõ egyesület nevében közölte: a második hellyel ingyenbelépõ jár a bonchidai Electric Castle fesztiválra. Az eredményhirdetést megelõzõen Szeretlek Kolozsvár! címmel egy kvízszerû vetélkedõre is sor került, ebben az Apáczai Csere János Gimnázium diákjai bizonyultak a legjobbnak, így õk vehetnek részt ingyen az áprilisi erdélyi humorfesztiválon.

A zsûri tagja volt Gaál György, a Kelemen Lajos Mûemlékvédõ Társaság elnöke, Maksay Ágnes, a kolozsvári Video Pontes Stúdió vezetõje, Kádár Magor, a BBTE Kommunikáció, Közkapcsolatok és Reklám Intézetének tagozatvezetõje, Makkai Bence vizuális kommunikációs szakértõ, Hegedüs Csilla, az Örökségünk õrei program irányítója, Winkler Gyula európai parlamenti képviselõ és Hagymás Gabriella, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium diákja.

Krónika