EP-képviselõként mennyire érzi Brüsszelben a biztonsági intézkedéseket a párizsi merényletsorozat után?
Az Európai Parlament és egyéb brüsszeli intézmények már a nyár folyamán fokozták a biztonsági intézkedéseket. Ezeket természetesnek tartom, hiszen a belga fõvárosban nagyon színes közösség él, és bizonyos csoportosulások jelenléte biztonsági kérdéseket is felvet. Érthetõ, hogy körülményesebb bejutni egy-egy intézménybe, de azt túlzásnak tartom, hogy egyes látogatócsoportok megriadtak a brüsszeli helyzettõl.

Sokan éppen attól félnek, hogy Európa-szinten a biztonsági intézkedések miatt szabadságunkból kell feladnunk. Ebben a kérdésben hol húzna határt?
Ez a határ mindig az emberjogi aktivisták és a kormányok közti viták során dõl el. Én óriási veszélyt érzékelek abban, hogy – a szeptember 11-i támadások utáni Egyesült Államokhoz hasonlóan – különbözõ biztonsági szervek kihasználják a lehetõséget, és olyan lépéseket tesznek meg, amelyek sérthetnek szabadságjogokat. Európa lényege éppen az egyéni jogok tiszteletben tartása és a szabad mozgáshoz való jog.

Bár az EU-tagállamok belügyminiszterei hétvégi értekezletükön a jelenlegi Schengen-övezet megõrzése mellett álltak ki, létezik egy forgatókönyv, amely szerint az unió mag országai mini-Schengent alkotnának, a perifériát pedig leválasztják. Mit gondol errõl?

Nem szabad engedni annak a kísértésnek, hogy egyesek mini-Schengen létrehozásáról vitáznak, vissza próbálják bontani azt az építményt, amit nehezen és körülményesen lehetett felhúzni Európában. Az EU-n belüli szabad mozgás alapvetõ elv, ahogyan fogalmaztam többször is: enélkül nem létezik Európai Unió. A külsõ határok védelmére kell fókuszálni, ha pedig vannak a schengeni egyezménynek olyan részei, amelyek túlhaladottak, akkor ezeket újra kell tárgyalni, ugyanakkor azokat a részleteket is, amelyek a dublini egyezményben meghaladottak.
A szabadság és biztonság közötti határvonal véleményem szerint éppen attól függ, hogy sikerül-e a menekült és a migráns közötti különbséget megállapítani – hogy ki minõsül menekültnek, azt a dublini és más nemzetközi egyezmények állapítják meg, és ezeket kell újraértelmezni, hogy ha szükséges. Azt kell a keresztény vagy az európai uniós értékek szempontjából eldönteni, hogy milyen kötelezettségeink vannak a menekültekkel szemben, hiszen ezeket maradéktalanul teljesíteni kell. Amikor azonban egy menekült vagy magát annak valló személy elkezdi megválogatni a célországot, ahol a védelemét biztosítanák, megszûnik menekültnek lenni, és migránssá változik, aki gazdasági szempontokból válogatja meg a célországát. Ekkor kell életbe lépnie a szubszidiaritás elvének, hiszen minden nemzetnek megvan a joga annak eldöntésére, hogy szüksége van-e bevándorlókra. Véleményem szerint minden vitát meg lehet oldani, ha alkalmazzuk a szabályokat – hiszen a baj éppen az, hogy saját szabályainkat sem tartottuk be az utóbbi hónapokban.

Az már látható, hogy a terrorveszélyre hivatkozva tagállamok többek között a határellenõrzések szigorításával válaszoltak. Ezekben a napokban például csak hosszas várakozási idõ után lehet átjutni Magyarországról Romániába és fordítva. Ez hogyan hat az EU gazdaságára?
A schengeni egyezménynek fontos gazdaságpolitikai része van: a kereskedelem, a gazdasági csere és együttmûködés nélkül nem képzelhetõ el sem az EU, sem a nemzetgazdaságok – az elzárkózás tragédia az egyes államok számára. Visszaút a globalizációból nincs, nem is kell megkísérelni megállítani, hanem inkább kihasználni: erre van új terminus is, a glokalizáció, amely szerint a globális tendenciákat kell harmonizálni a lokális értékekkel. Amikor egy mini-Schengen irányába mozdulunk el, az súlyos gazdasági következményekkel jár, hiszen csökken az EU versenyképessége – növekednek a szállítási idõk és költségek, ez pedig a termékek és szolgáltatások árára is hatással van.

A legrosszabb esetben Schengen teljesen széthullhat, és magával ránthatja a közös pénzt is, állítják többen, és maga Jean-Claude Juncker is hasonló veszélyekrefigyelmeztet. Lát erre esélyt?
Ha nem vigyázunk, mindenre van esély. Látom a lehetõségét annak, hogy eszkalálódjon a hangulat, ráadásul oda kell figyelni, hogy nem csak a szélsõjobboldalról beszélünk, hanem akár a görög és spanyol szélsõbaloldal szélsõségeirõl is. Ezek a problémák nem tûnnek el maguktól, a megromlott közhangulat és bizalom visszaépítéséért tenni kell.

Ankara erõfeszítéseket tesz az Európába irányuló illegális migráció megfékezése érdekében, az EU pedig 3 milliárd euróval támogatja a Törökországban tartózkodó, mintegy 2 millió szíriai menekült ellátását. Ez a pénzügyi keret kétéves periódusra szól. Megoldásnak tartja-e az EU-török csúcson elfogadott akciótervet a menekültek megállítására?
A megoldásnak mindenképpen egy része ez. Nyár óta beszélünk ezekrõl a kérésekrõl, konkrétan az EU szomszédságpolitikájáról és bõvítési politikájáról, hiszen olyan extraterritoriális lehetõségeink is vannak, mint például menekülttáborok körülményeinek javítása a Törökországban levõk segítségéért. Ha ezeknek az embereknek nincs tiszteletben tartva az emberi méltósághoz való joguk, ha nincs hozzáférésük oktatáshoz, egészségügyi ellátáshoz, akkor õk nem is fognak tudni elhelyezkedni és úgy élni, hogy majd visszatérhessenek saját hazájukba. Egyelõre hárommilliárd euróról van szó, de ez az összeg idõvel növekedhet. Ugyanakkor beszélnünk kell Törökország csatlakozásáról is, ami több mint tíz évvel ezelõtt kezdõdött meg, akkor, amikor az EU-ban és Törökországban is más körülmények voltak. Figyelemmel kell követnünk az európai közhangulatot és a török demokrácia állapotát is: ha az új helyzetüket arra használják fel, hogy a régi politikai célkitûzéseket kövessék, akkor kérdõjelek merülnek fel.

Kustán Magyari Attila, www.maszol.ro