A Közös Agrárpolitika 2027 utáni reformjának vitájáról, a mezőgazdaságot érintő szabályozásokról, kihívásokról, pályázati forrásokról tartott előadást Winkler Gyula EP-képviselő Aradon. Az idei magyar-magyar gazdatalálkozót és szakmai fórumot Innovációs trendek a mezőgazdaságban címmel tartották az AGROMALIM 2024 keretében.
„Az Európai Unióban megkezdődött már a vita Közös Agrárpolitika 2027 utáni reformja kapcsán, a héten Brüsszelben mutatták be a Stratégiai párbeszéd az EU mezőgazdaságának a jövőjéről című terjedelmes és tartalmas vitaindító dokumentumot. Az Európai Bizottság a közeljövőben gyökeresen átalakítaná az uniós agrártámogatási rendszert, elsősorban a területalapú támogatások összege és kedvezményezettjei változnának meg. Prioritások között szerepel többek között egy méltányos átállási alap létrehozása a mezőgazdaság számára, illetve, hogy valóban a rászoruló mezőgazdasági szereplőket kel támogatni. Fontosnak tartom, hogy Erdélyben, a Bánságban is megvitassuk ezeket a kérdéseket, hiszen jövőnk szempontjából életbevágó a versenyképes mezőgazdaság, az innovatív megoldások bevezetése az agráriumba” – emelte ki Winkler Gyula előadásában, aki ugyanakkor méltatta az erdélyi, partiumi és székelyföldi falugazdász hálózatok tevékenységének jelentőségét. „Külön kiemelném és megköszönném az Agrárminisztérium ezirányú jelentős szakmai és működtetési támogatását, amely szilárd alapot biztosít gazdáinknak” – tette hozzá az RMDSZ EP-képviselője.
A magyar-magyar gazdatalálkozó és szakmai fórum nagymúltú rendezvény, amelyet idén huszonötödik alkalommal szervezett meg az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesülete és a CED Közép-európai Gazdaságfejlesztési hálózat Nonprofit Kft. aradi regionális irodája az AGROMALIM 2024 – Mezőgazdasági, Élelmiszeripari és Csomagolástechnikai Nemzetközi Kiállítás keretében.