2017 - a Közösségi programok éve Hunyad megyében

Az idei év a Közösségi programok éve Hunyad megyében, erről döntött az RMDSZ Megyei Képviselők Tanácsa, amely szombaton a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum aulájában tartott ülést. A jelenlevők számba vették 2017-es év prioritásait és részletesen megtárgyalták a közösségi programterveket,a  jól bejáratott rendezvényeket és újonnan kezdeményezett eseményeket egyaránt.

“Az elmúlt év prioritásai a helyhatósági és parlamenti választásokhoz kötődtek, most viszont két olyan esztendő következik, amikor nem lesznek választások Romániában, ezért úgy vélem, itt az ideje, hogy ismét a közösségépítésre fektessük a hangsúlyt, figyeljünk az emberek igényeire és találjuk meg a módját, hogy a Hunyad megyei magyar közösségre jellemző szolidaritást még jobban megerősítsük. Fenn kell tartani és ha lehet bővíteni, színesíteni a már hagyományos programjainkat, ugyanakkor új, dinamikus, frissességet hozó kezdeményezésekhez kell megnyerni közösségünk támogatását” – mondta Winkler Gyula EP-képviselő, az RMDSZ Hunyad megyei elnöke, aki arról tájékoztatta a jelenlevőket, hogy új kollégával bővül az RMDSZ Hunyad megyei irodájának csapata. Kun-Gazda Gergely programfelelősi feladatokat lát el, célja, új lendületet hozni a Hunyad megyei RMDSZ közösségépítői tevékenységébe: segítséget nyújt a partnerekkel való együttműködésben, a programok lebonyolításában, a minőségi tartalom biztosításában.

A jelenlevők egyeztettek a lozsádi falurevitalizációs terv beindításáról, megállapodtak abban is, hogy sürgősen el kell indítani a Hunyad megyei Értéktár Bizottság tevékenységét, és tárgyaltak a vulkáni buzogány újraállításának tervéről. Eldöntötték, hogy a székely-szórvány kapcsolat megerősítése érdekében Hunyad megyében kuratóriumot hoznak létre, amely segíti a háromszéki partnerekkel közösen tervezett programok megvalósítását.

Kocsis Attila iskolaigazgató, a Magyar Állandó Konferencia elnöke a Hunyad Megyei Magyar Napokkal kapcsolatos tervekről beszélt. Elmondta, hogy idén, a megszokottól eltérően, szeptemberben szervezik a magyar napokat, továbbra is nyolcnapos sorozatra készülnek, és akárcsak az előző években, most is az egész közösséghez szóló, színvonalas kulturális programot terveznek. Kiemelte, fontosnak tartja a román közösség megszólítását is, a több éves tapasztalat azt mutatja, nemcsak a gulyás és a néptánc vonzza a román közönséget, hanem sok pozitív visszajelzést kaptak a szervezés színvonaláról, a nyitottságról, az építő hozzáállásról, de a rendezvények minőségéről is. A Téglás Gábor Elméleti Líceum is fontos helyszíne a magyar napoknak, ahogy egész évben a magyar közösségi élet központja, jelenleg is éppen az Örökségünk őrei – fogadj örökbe egy műemléket idei vetélkedő próbái zajlanak a tanintézményben, derült ki a gyűlésben.

Széll Lőrinc, az MKT elnöke ismertette a március 15-ei programtervet, kiemelve, hogy idén is megyeszerte megemlékeznek az 1848-1849-es magyar forradalom és  szabadságharc hőseire. A Megyei Képviselők Tanácsa kiválasztotta a küldötteket, akik Zilahon részt vesznek az RMDSZ 13. kongresszusán.