16. alkalommal ünnepel a Hunyad megyei magyarság

A 16. Hunyad Megyei Magyar Napok rendezvénysorozat idén szeptember 19-én, pénteken 17 órától kezdődik Lupényban a Kultúrpalotában ünnepélyes megnyitóval, köszöntőkkel, a Barcsay-Ákos közéleti díjak átadásával és a sepsiszentgyörgyi Classical Singers Együttes operettslágereket megszólaltató előadásával.

A 16. Hunyad Megyei Magyar Napokon idén is közösségünk, a dél-erdélyi szórvány magyar közösség tagjai a főszereplők, Ebben az évben is három jelentős személyiség veheti át a Barcsay-Ákos közéleti díjat, a fiatalok kiemelt szerepet kapnak a Téglás Gábor Elméleti Líceum rendezvényein, és természetesen hangsúlyos szerepet kapnak Hunyad megye magyar értékei is” – mondta el előzetesen Winkler Gyula EP-képviselő, az RMDSZ Hunyad megyei elnöke.

Szeptember 20-án Vajdahunyadon a vár huszárudvarában lesz szabadtéri rendezvény magyaros ízekkel, tombolával, ifjúsági és kulturális programokkal, a Vas vármegyei testvértelepülések küldöttségeinek részvételével. A színpadon a Tiltott Illés zenekar, valamint Pomázi Zoltán és zenekara lép fel.

Hét közben több településen is lesznek kisebb közönséget megszólító események, melyek között kiemelkedő Markó Attila 101 hónap című könyvének dévai bemutatója. Sztrigyszentgyörgyön lép fel a Hargita megyei Nóta Kaláka Mozgalom zenekara. És természetesen lesz Téglaporos nap is, amikor kimondottan a gyermekek, fiatalok kerülnek a figyelem központjába. Illetve szintén a gyermekeknek szól a Játék és Irodalom című rendezvény, melyen a Napsugár és Szivárvány gyermekfolyóiratok szerzőivel találkozhatnak.

A második hétvégén a Zsil-völgyében, Petrozsényben szüreti bálra várják a helyi közösséget, szombaton, szeptember 27-én, Déván pedig szabadtéri zárórendezvényt tartanak, a város régi főterén, a polgármesteri hivatal előtt. Ezt megelőzően ökumenikus istentiszteletre kerül sor a református templomban, illetve az új református esperesi hivatal ünnepélyes megnyitójára, valamint a 200 éve született Salamon Ferenc akadémikus történész, esztéta emléktáblájának megkoszorúzására.

A szeptember 19-27. között zajló rendezvény szervezői: RMDSZ Hunyad Megyei Szervezete, az RMDSZ Nőszervezete és a Hunyad Megyei Magyar Ifjúsági Tanács, főszervező Kocsis Attila Levente, kuratóriumi elnök. Támogatók: a Communitas Alapítvány és az RMDSZ, a Bethlen Gábor Alap. valamint a dévai, vajdahunyadi, lupényi és petrozsényi önkormányzatok.

Részletek az eseményről a Kolozsvári Rádió műsorában: Két hét múlva startol a Hunyad Megyei Magyar Napok Lupényban

KAPCSOLAT

Parlement européen

Bât. ALTIERO SPINELLI
11E258
60, rue Wiertz / Wiertzstraat 60
B-1047 Bruxelles/Brussel
tel: 0032 2 28 45406

Parlement européen

Bât. LOUISE WEISS
T13041
1, avenue du Président Robert Schuman
CS 91024
F-67070 Strasbourg Cedex
tel: 0033 3 88 1 75406