Romániában is szükség van az Európai Ifjúsági Garanciára

Romániában is minél hamarabb elérhetõ kell hogy legyen az Európai Ifjúsági Garancia program, véli Winkler Gyula. Az RMDSZ európai parlamenti képviselõje dévai sajtótájékoztatóján ismertette az európai programot, amelynek célja biztosítani azt, hogy a munkanélküli fiatalok rövid idõn belül munkához vagy képzéshez jussanak. Az elképzelések szerint a program segítene azoknak a 25 év alatti fiataloknak, akik elveszítik a munkahelyüket vagy az iskola befejezése után nem találnak munkát, hogy négy hónapon belül megfelelõ állásajánlatot kaphassanak, illetve további oktatásban, tanulószerzõdéses gyakorlati képzésben vagy gyakornoki képzésben részesülhessenek.

Winkler Gyula elmondta, az elkövetkezõ idõszakban az Európai Bizottságnak döntést kell hozni a program anyagi fedezetével és mûködtetésével kapcsolatosan, meg kell állapítania a megpályázható keretösszeget. Az EP-képviselõ hozzátetette, az ifjúsági garancia válasz a romló európai ifjúsági munkanélküliségi helyzetre, vagyis arra, hogy egyre több az olyan fiatal Európában, akinek nincs munkája és nem vesz részt oktatásban vagy képzésben sem.

“Az Eurostat adatai szerint 19 millió munkanélkülit tartanak számon az euró-övezetben, az Európai Unió tagállamaiban pedig összesen 26,3 millió személy van állás nélkül. 5,6 millió európai munkanélküli 25 év alatt van, olyan fiatal, aki nem vesz részt oktatásban, akinek nincs munkahelye. Ijesztõ ez a szám, akár azok számára is indokot képvisel, akik szerint ezek a fiatalok Európa elveszett generációját jelenthetik” – mutatott rá a probléma súlyosságára Winkler Gyula. A romániai statisztikák szerint a munkanélküliség aránya 6,7 százalék, azonban jóval nagyobb lehet az állástalanok száma. “Korábban a fogadóórákra érkezõk visszaszolgáltatással vagy nyugdíjjal kapcsolatos kéréssel fordultak hozzánk, most viszont a legtöbben ahhoz kérnek segítséget, hogy munkahelyet találjanak, és van köztük 25 év alatti fiatal, de 50 év feletti személy is” – osztotta meg saját tapasztalatait az európai parlamenti képviselõ.

Winkler Gyula úgy véli, hogy nem csak a válság miatt nõtt meg ennyire a munkanélküliség aránya az Európai Unióban, hanem annak is köszönhetõ, hogy az európai gazdaságok dezindusztrializálódtak ugyanakkor a fiatalok szakképzése is hibás irányt vett. “Én nagyon szeretném, ha a kormány minél hamarabb meghozná a szükséges döntéseket, hogy ne a munkanélküliség területén versenyezzünk az európai tagállamokkal. Ilyen értelemben üdvözlöm mindazokat a kormányzati kezdeményezéseket, amelyek az ország újraiparosítását célozzák, és remélem, hogy ez a törekvés a felsõoktatási intézmények képzési kínálatában is visszaköszön” – fejtette ki Winkler Gyula.