Nemzetpolitika a szórványban – újraalakult a Szórvány Frakció az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsában

Winkler Gyula európai parlamenti képviselõ, a Hunyad megyei RMDSZ szervezet elnöke felszólalásában megköszönte a szórvány-frakció tagjainak munkáját, a közös tervek mentén kialakult hatékony és eredményes együttmûködést: “Köszönöm, hogy munkánk által meg tudtuk erõsíteni a közösségeinket, annak ellenére, hogy a demográfia talán az ellenkezõjét mutatja. Köszönöm a székely közösségeknek, hogy együtt létrehoztuk és megvalósítottuk a székely-szórvány együttmûködést, valamint azt is, hogy az “Összetartozunk” nem csak egy cím vagy választási szlogen, hanem a mindennapjaink valósága lett egyre több helyen”.

További beszédében Winkler emlékeztetett arra, hogy az SZKT által 2011-ben elfogadott szórvány cselekvési tervet, melynek beszámolója jövõ héten, a Magyar Szórvány Napja alkalmával be lesz mutatva. “Az említett esemény megszervezése is a székely-szórvány együttmûködés egyik eredménye, hiszen ebbõl az együttgondolkodásból született a javaslat és ötlet, hogy Déván, Brassóban, Nagyenyeden, Meggyesen, Nagyszebenben, az idén pedig Temesváron fogjuk megünnepelni november 15-én, Bethlen Gábor fejedelem születésnapi évfordulóján, a Magyar Szórvány Napját. (…) A tavaly decemberi KMKF ülésén, Kelemen Hunor szövetségi elnök által megfogalmazott javaslat alapján, az elmúlt napokban, a magyar Országgyûlés nemzeti ünnepnappá nyilvánította november 15-ét, a Magyar Szórvány Napját.” – tájékoztatott a Hunyad megye szervezet elnöke, majd zárószavaiban a Szövetség vezetõinek és a Magyarország kormányának, valamint az Országgyûlésnek további támogatását kérte, annak érdekben, hogy “a nemzetpolitikát a szórványban méltó módon tudjuk megvalósítani közösségeink számára”