Mérföldkőhöz érkezett az Örökségünk Őrei verseny Maros megyében

Az Örökségünk Őrei marosvásárhelyi döntőjét követően tartott a műemlékvédő mozgalom kapcsán közös sajtótájékoztatót Csép Éva Andrea parlamenti képviselő, Novák Csaba Zoltán szenátor, valamint Winkler Gyula EP-képviselő.

Csép Éva Andrea, az RMDSZ Maros megyei képviselője a verseny kapcsán elmondta, hogy a Maros megyében beindult Örökségünk Őrei mozgalmat egyre több figyelem és érdeklődés övezi: „Öröm látni, hogy a diákok maximálisan kihasználják kreativitásukat, szeretik ezt a munkát, érdekessé vált számukra a történelem kutatása. Ami a legfontosabb viszont, hogy ráéreztek a verseny lényegére, belemélyültek és felfedezték e tevékenység szépségeit”- összegzett a képviselő, majd kiemelte: „az épített örökségünk felfedezése és megmutatása által mindenki nyer, a diákok, a pedagógusok és az erdélyi magyar közösség, 2018-ban ugyanis különös fontossággal bír az Örökségünk Őrei mozgalom, mert lehetőségként szolgál ahhoz, hogy az RMDSZ 1000 év Erdélyben, 100 év Romániában programsorozatán belül fel tudjuk mutatni, hogy az erdélyi magyarság értékteremtő és értékmegőrző közössége Romániának “. A Maros megyei képviselő jó kezdetként értékelte a verseny elmúlt két hónapos periódusát és az RMDSZ további támogatásáról biztosította a versenyzőket.

 

https://www.youtube.com/watch?v=i0cazwJxR0k

 

A sajtótájékoztatón Novák Csaba Zoltán szenátor a Maros megyei szakasz elindítása kapcsán kiemelte: „október végén ugyanebben a teremben indult útjára az Örökségünk Őrei mozgalom Maros megyei szakasza, amelytől én is és kollégáim is sokkal többet kaptunk, mint azt a legmerészebb álmainkban gondoltuk volna. A résztvevő csapatok a lehetőségeik változatos tárházát kihasználva mutatták be és népszerűsítették az általuk örökbe fogadott műemlékeket. A kreativitás, a csapatszellem, a tudományos igényű munka jellemezte tevékenységüket”. A döntő kapcsán a szenátor úgy összegzett: „Maros megyében megvalósult a marosvásárhelyi és a vidéki iskolák közötti egyensúly, hisz egyenlő arányban kapcsolódtak be a mozgalomba. Izgalmas és kiegyensúlyozott döntőre számíthatunk. Az alapok és a feltételek adottak a mozgalom folytatásához”.

Winkler Gyula európai parlamenti képviselő az Örökségünk Őrei Erdélyi Hálózatának kezdeteit idézte fel, amelynek gyökerei 2012-re nyúlnak vissza, ekkor fogalmazta meg Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke azt a célt, hogy az épített örökségünket népszerűsíteni kell és meg kell tölteni élettel. „Nincs fontosabb tevékenysége egy erdélyi magyar politikusnak, minthogy a fiatalokkal foglalkozzon, mert ők jelentik a jövőt. Csak azáltal tud sikeressé válni ez a mozgalom, ha ezek a fiatalok megismerik az elfeledt műemlékeket, megszeretik és megtöltik élettel” – hangsúlyozta Winkler Gyula, aki hozzáfűzte: „kultúránk, művészetünk népszerűsítése kiválóan illeszkedik 2018-ban a kulturális örökség európai évéhez. A mi dolgunk az, hogy az erdélyi magyar települések, térségek kulturális öröksége csillogó ékkövei legyenek az Európai Uniónak”.

Az Örökségünk Őrei Mozgalom fővédnöke kiemelte, hogy optimistán fogadta a Maros megyei szakasz sikerességét és örömét fejezte ki, hogy idén egy Maros megyei csapat is lehetőséget kap arra, hogy az Európai Parlamentben bemutassa értékmegőrző és ápoló munkáját.

Az Örökségünk Őrei verseny Maros megyei szakaszának marosvásárhelyi elődöntőjére csütörtökön délután került sor a Bolyai Farkas Elméleti Líceum dísztermében, ahol egy rövid megméretkezés által és a csapatok eddigi tevékenységeit figyelembe véve a zsűri eldöntötte, hogy mely öt marosvásárhelyi csapat jutott be a márciusi döntőbe. A Maros megyei szakasz döntőjét egy hónap múlva tartják a Kultúrpalota nagytermében, melynek keretében az öt marosvásárhelyi és öt, Maros megye különböző régióit képviselő csapat méretkezik meg a fődíjért, amely egy brüsszeli tanulmányút.

Az épített örökség védelmét, népszerűsítését célzó középiskolai vetélkedő Maros megyei szakaszát Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke, a mozgalom egyik fő kezdeményezője, 2017 októberében indította el Marosvásárhelyen, Csép Éva Andrea parlamenti képviselővel és Novák Csaba Zoltán szenátorral.