Közösen kell felépítenünk a nemzetek, a közösségek és régiók Európáját

Fotó: Bethlendi Tamás

Csak összefogással nyerhetünk május 26-án, ezért olyan fontos, hogy a szórványban élő közösség, a Székelyföld, a Partium és a Bánság magyarsága tudatosítsa, hogy ugyanannak a nemzetrésznek vagyunk a tagjai, a romániai magyar nemzeti közösségé, amelynek az európai parlamenti képviselete kulcsfontosságú” – mondta el kedden a Vajdahunyadi Magyar Házban szervezett közösségi fórum alkalmából Winkler Gyula, EP-képviselőjelölt.

Kiemelte, Európa válaszút előtt áll, és május 26-án az európai választópolgárok el fogják dönteni, hogy egy kétsebességes Európát fognak építeni a jövőben, amelyben első- és másodrangú állampolgárok is vannak, vagy felépítik a nemzetek, a közösségek és régiók Európáját – ez utóbbi az az Európai Unió, amely az őshonos kisebbségek jogait elismeri és védi.

Ferenczi István, az RMDSZ vajdahunyadi szervezetének elnöke és Széll Lőrincz, a Hunyad Megyei Ifjúsági és Sportigazgatóság vezetője, MKT-elnök köszöntőjét követően Winkler elmondta: “körülnézek, és azokat a vajdahunyadiakat látom, akikkel hosszú évekkel ezelőtt elindultunk, és akikkel ma is együtt dolgozunk. De látom a fiatalabbakat is, akik később csatlakoztak a közösségi munkába. Fontos, hogy együtt erősítsük tovább a közösséget, fontos, hogy kiálljunk minden megmérettetésen, és az is fontos, hogy a nemzeti közösségünket erősítő mozgalmakat és kezdeményezéseket is fenntartsuk” – mondta Winkler Gyula.

Rámutatott: ilyen mozgalom például a székely-szórvány együttműködés, amely erősíti a magyar nemzeti közösséget. “Hasonló elgondolásból építjük a Kárpát-medencei összefogást. Erős képviseletre van szükségünk Brüsszelben, mert a magyar ügyet csakis mi fogjuk képviselni az Európai Unióban. Emiatt mondjuk azt, hogy a május 26-i megmérettetés magyar nemzeti ügy” – hangsúlyozta az EP-képviselőjelölt.