EU-s alapok segítségével újul meg épített örökségünk Erdélyben

Fotó: Bethlendi Tamás

Épített örökségünk identitásunk része. Emiatt különösen fontos, hogy mindazt, amit az elmúlt ezer évben értékteremtő közösségként Erdélyben felépítettünk, tudjuk megtartani, felújítani, és érvénybe helyezni. Ebben az Európai Uniónak fontos szerep jut, hiszen Erdély-szerte uniós alapokból számos olyan magyar vonatkozású műemléket sikerült felújítani, amely segítségével bebizonyítjuk azt, hogy szülőföldünk Erdély – Transilvania- Siebenbürgen mindazoké a közösségeké, akik itt, az évszázadok során értéket teremtettek” – mondta Winkler Gyula EP-képviselőjelölt Hunyad megyei körútja alkalmából, Déván.

Rámutatott, a politikusoknak mindig arra kell tekintettel lenniük, hogy a közpolitikák megfogalmazása során külön figyelmet szenteljenek a fiatal generációra. Mint kifejtette, a fiatalok nagyobb eséllyel karolják fel és támogatják a politikai kezdeményezéseket, ha ezek számukra érhetően vannak megfogalmazva. Ilyen elgondolásból helyezte az RMDSZ a műemlékvédelmet a fiatal generáció kezébe, amikor útjára indította az Örökségünk Őrei erdélyi mozgalmat.Mi, Hunyad megyeiek, dél-erdélyi szórvány közösségként nagyon büszkék vagyunk arra, hogy innen, Déváról, a Téglás Gábor Elméleti Líceumból indult erdélyi hódító útjára az Örökségünk Őrrei mozgalom és iskolai vetélkedő. Ma már Erdély-szerte több száz fiatal kapcsolódott be a mozgalomba. Azáltal, hogy a legügyesebb örökségőrök Brüsszelben, az Európai Parlamentben is bemutathatták tevékenységünket és kezdeményezésünket, az Örökségünk Őrei az európai jó gyakorlatok körében is elismerést nyert” – mondta Winkler Gyula.

Szerinte ez is jó példája annak, hogy az európai parlamenti képviseletnek az erdélyi magyar közösség szolgálatában számos és sokfajta igénynek kell megfelelnie. Rámutatott, a következő időszakban egyformán fontos lesz az, hogy még több európai támogatás érkezzen az erdélyi épített örökség felújításához, de az is, hogy az erdélyi magyar vonatkozású épített örökség érvénybe helyezésével megszilárduljon az az Erdély-kép, amelyet szülőföldünkről Európában be akarunk mutatni.

Winkler Gyula vasárnap délután az RMDSZ dévai székházában találkozott az ifjúsági szervezetek vezetőivel, akikkel az európai parlamenti kampány Hunyad megyei ifjúsági rendezvényeinek lebonyolításáról egyeztetett.