Winkler: a Brexittel kapcsolatos döntéseket az emberek érdekében kell meghozni

Nem egyértelmű és kiszámítható folyamat az Egyesült Királyság EU-ból való kilépésének folyamata és ez az üzleti szféra, különösen a kis- és középvállalkozók kárára van – ez volt az egyik következtetése annak a csütörtöki londoni kerekasztalbeszélgetésnek, amelyet Hogyan lehet fenntartani a Nagy-Britannia és az EU vállalatainak üzleti sikerét és gazdasági növekedését címmel tartottak a brit parlament alsóházában. A találkozót a SME Europe, az Európai Néppárt KKV-kat támogató lobbyszervezete és a Kereszténydemokrata Internacionálé kezdeményezte, amelynek az RMDSZ idén februártól tagja.

tovább

EU-Kína kapcsolatok: nyilatkozatok után tettekre is szükség van

Az Európai Parlament az EU-Kína Átfogó Beruházási Megállapodás tárgyalásának gyorsítását szorgalmazza, ugyanakkor őszintébb párbeszédet szeretne a kétoldalú tárgyalások során – fogalmazott Winkler Gyula EP-képviselő, a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság alelnöke, az EPP kínai ügyekben megbízott jelentéstevője. Hétfőn és kedden hivatalos kínai küldöttség látogatott az Európai Parlamentbe, ahol több találkozóra is sor került.

tovább

Az EU-nak meg kell nyernie a szegénységgel és az egyenlőtlenséggel vívott csatát

A szegénységgel, az egyenlőtlenséggel és az egyre jobban mélyülő társadalmi különbségekkel szembeni csata a legnagyobb, amit Európának meg kell nyernie – hívta fel a figyelmet írásbeli nyilatkozatában Winkler Gyula kedden Strasbourgban, ahol Európa jövőjéről szólt a vita, melynek meghívottja Emmanuel Macron, francia elnök volt.

tovább

Van jövője az örökségvédelemnek Erdélyben

A 2017-2018-as tanévre meghirdetett versenyben 35 csapat, több mint 500 diák vett részt. Kiválasztottak egy-egy műemléket, és fél éven keresztül az volt a feladatuk, hogy felfedezzék és másokkal is megismertessék azokat az értékeket, történeteket, különleges eseményeket, amelyek egyedivé teszik azt. A versenyben nemcsak a diákcsapatok vettek részt, hanem bevonták a szakembereket, diáktársaikat, szüleiket, barátaikat is. Így született meg az a mozgalom, amelyet ma már példaként emlegetnek Európában, hiszen a versenyzők ötletessége, fantáziája nem ismer határokat.

tovább

Játékos keretek és komoly hozzáállás

A Bethen Gábor Kollégium csapatának győzelmével zárult Déván az Örökségünk őrei – Fogadj örökbe egy műemléket mozgalom először megszervezett szórványdöntője. A verseny Navracsics Tibor európai uniós biztos fővédnöksége alatt zajlott, és ismét bebizonyosodott: van jövője az örökségvédelemnek Erdélyben.

tovább

Ünnepi köszöntő

Áldott húsvéti ünnepeket kívánok!

tovább

Örökségünk őrei a Cenk alatt

A kulturális örökség európai évének méltó megünneplését jelenti az egyre szélesebb mozgalommá váló Örökségünk őrei – Fogadj örökbe egy műemléket kezdeményezés – hangsúlyozta Winkler Gyula EP-képviselő az Örökségünk őrei vetélkedő Brassó megyei döntőjén, amelyet csütörtökön a brassói belvárosi református templomban tartottak meg.

tovább

Érdemes szakmai gyakorlatot megpályázni az európai intézményekben

Elérhetőek azok az európai parlamenti és más uniós intézményeknél meghirdetett szakmai gyakorlatok, amelyeket hazai fiatalok is megpályázhatnak. Erről Winkler Gyula EP-képviselő hétfőn tájékoztatta az újságírókat  dévai sajtótájékoztatóján. A frissített listát a www.winklergyula.ro honlap szakmai gyakorlatok menüpontja alatt lehet elérni.

tovább

Romániát súlyosan érintené egy kereskedelmi háború az Egyesült Államokkal

Románia egyike azoknak a kilenc európai uniós országoknak, amelyeket súlyosan érint az acél- és alumíniumimportra kivetett amerikai védővám, hívta fel a figyelmet hétfőn dévai sajtótájékoztatóján Winkler Gyula EP-képviselő. Mint ismertette, 2017-ben Románia 160 millió értékben kb. 120.000 tonna acélterméket, főleg varrat nélküli acélcsöveket exportált az Egyesült Államokban. Ez a hazai acélkivitel mintegy 3,2 százalékát jelenti.

tovább