Az európai ipart védeni kell a tisztességtelen versenytől

Az Európai Néppárt egy kiegyensúlyozott megoldást szorgalmaz a kínai piacgazdaság státusz elismerésének ügyében, amelyet az Európai Bizottságnak megfelelõ idõben kell kidolgoznia. Az EB javaslatának a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) elõírásaival összhangban kell lennie – jelentette ki Winkler Gyula EP-képviselõ, az INTA alelnöke szerda este annak a meghallgatásnak a zárógondolataként, amelyet az EPP képviselõi szerveztek Kína piacgazdasági státusza elismerésének kapcsán.

Kínában nincs piacgazdaság. Az Európai Néppárt kiegyensúlyozott megoldást szorgalmaz e kihívás kapcsán. Az Európai Bizottságnak a következõ hónapokban ki kell dolgoznia egy javaslatot, amelyet az Európai Parlament és az Európai Unió Tanácsa elé terjeszt majd. Ennek a javaslatnak három elvárásnak kell egyidõben megfelelnie: hogy összhangban legyen a globális kereskedelem és a WTO szabályaival, valamint az EU ezirányú értékeivel és alapelveivel; hogy vegye figyelembe az EU hosszú távú érdekeit a globális piacon, tekintettel arra, hogy Kína az unió egyik stratégiai partnere; és hogy vegye figyelembe az európai ipar érdekeit, az EU 2020 stratégia újraiparosítási elképzeléseit, legyen tekintettel arra, hogy az egyes iparágaknak – köztük az acélipar, a vegyipar és mások – szüksége van olyan dömpingellenes védõintézkedésekre, amelyek 2016. december 11-e után is hatékonyan mûködnek” – magyarázta Winkler Gyula.

Ebben a kontextusban az RMDSZ európai parlamenti képviselõje rámutatott, hogy a versenyképességi követelmények miatt a romániai acélipar kemény szerkezeti átalakításon ment át, viszont ennek a stratégiai ágazatnak megfelelõ védelemre van szüksége a tisztességtelen versennyel szemben. “Szülõvárosom Vajdahunyad német neve nem véletlenül Eisenmarkt, a város fontos kohászati központ volt. 1990-ben évente négy millió tonna acélt termeltek és húszezer munkahelyet biztosított ez az ágazat. Ma, a szigorú átszervezést követõen Vajdahunyadon alig több mint háromszázezer tonna acélt termelnek, a kombinátban pedig nyolcszázan dolgoznak. Ez is azt bizonyítja, hogy Romániában az acélipar a versenyképességi követelmények miatt szerkezetileg gyökeresen átalakult, viszont ma, mint stratégiai ágazatot megfelelõ kereskedelmi intézkedésekkel kell védeni a tisztességtelen versennyel szemben” – hangsúlyozta Winkler Gyula.

Kína 2001. december 11-ei, a WTO-hoz való csatlakozási jegyzõkönyvében szerepel, hogy 15 év elteltével (2016. december 11. – szerk. megj.) elismerik Kína piacgazdaság jellegét, azon módozatok kapcsán, ahogy dömpingellenes intézkedéseket kezdeményezhetnek a Kereskedelmi Világszervezeten belül.