A moldovai szabadkereskedelmi megállapodás fontos lépés Európa fele

Winkler Gyula, az RMDSZ európai parlamenti képviselõje üdvözölte az Európai Bizottság és Moldova Köztársaság között zajló tárgyalások lezárását az úgynevezett Mélyreható és Átfogó Szabadkereskedelmi Megállapodást illetõen, a dokumentumot a tervek szerint a novemberi vilniusi Keleti Partnerség csúcstalálkozóig véglegesítik.

Ez a szabadkereskedelmi megállapodás nagyon fontos megvalósítás az EU és Moldova Köztársaság közötti viszony tekintetében, meg vagyok gyõzõdve, hogy rövid idõn belül konkrét eredményeket is hoz. Úgy vélem, hogy meg kell erõsíteni a Moldova Köztársaság és az Európai Unió közötti gazdasági és kereskedelmi kapcsolatokat, mert ezek is hozzátartoznak az ország és az adott régió Európához való közeledéséhez” – fejtette ki szerdán Winkler Gyula, aki a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság, az INTA monitoring-csoportjának ülésvezetõje volt.

Az európai parlamenti képviselõ meggyõzõdésének adott hangot, mely szerint az év elején tapasztalt kisinyovi politikai válság ellenére az Európa-párti Iurie Leancã által vezetett kormányban van annyi ambíció és erõ, hogy életbe lépteti azokat a politikai és gazdasági reformokat, amelyek az országot az Európai Unió felé vezetõ úton tartják. “A hatástanulmány azt mutatja, hogy a szabadkereskedelmi megállapodásnak köszönhetõen 5,6 százalékkal nõ majd az ország GDP-je és 16 százalékkal emelkedik az unió tagországaiba szánt export, mindezek mellett új munkahelyek jönnek létre és a kis- és középvállalkozói szektor mûködése is javul” – mondta el Winkler Gyula.

Moldova Köztársaság 2010-ben kezdte meg a tárgyalásokat az Európai Unióval való társulási megállapodásról, amelynek része a szabadkereskedelmi megállapodás. A Moldova Köztársaság és EU közötti Mélyreható és Átfogó Szabadkereskedelmi Megállapodásról szóló tárgyalások 2012 februárjában kezdõdtek el. Az Európai Bizottság fõtárgyalója, Luc Devigne a szerdai gyûlésen rámutatott, hogy rekordidõ alatt sikerült befejezni ezt a folyamatot annak is köszönhetõen, hogy a kisinyovi hatóságok rendkívül gyorsan mozogtak. Luc Devigne szerint a Keleti Partnerség országai közül Moldova Köztársaság haladt a leggyorsabban elõre, elõnyös feltételeket és megfelelõ idõtartamot elérve, amellyel védeni tudja a saját gazdaságának kényes ágazatait is. A monitoring csoport szerdai gyûlésén részt vett és beszámolót tartott Eugen Caras Moldova Köztársaság EU-hoz rendelt nagykövete is.