A május 26-i EP-választás nemzeti ügy

„A magyar ügyet, a Kárpát-medencei magyar közösségek érdekképviseletét erős magyar európai parlamenti csoport tudja csak ellátni. Emiatt mondjuk azt, hogy a május 26-i európai parlamenti választás nemzeti ügy –nyilatkozta Winkler Gyula, aki a Szilágyságban kereste fel a magyar közösség tagjait Seres Dénes, az RMDSZ Szilágy megyei szervezetének elnöke társaságában pénteken Szilágyperecsenben, szombaton pedig Zilahon és Szilágyballán. A politikusok a helyi és megyei elöljárókkal együtt kopogtak be a lakosokhoz, tájékoztatva őket az európai parlamenti képviselet fontosságáról.

Nemzeti közösségünk képviseletét itthon, Erdélyben, az önkormányzatokban, az ország parlamentjében és az Európai Parlamentben is biztosítanunk kell – mondta Winkler Gyula majd hozzátette: már 12 éve megtapasztaltuk, hogy az Európai Parlamentben is olyan döntések születnek, amelyek a mindennapjainkat befolyásolják. Most például az európai intézmények a 2021 utáni költségvetés véglegesítésén dolgoznak. A döntés az év végére születik meg. Világos, hogy azok fognak dönteni az erdélyi fejlesztések jövőjéről, akiket május 26-án választanak meg.

A statisztikák azt mutatják, hogy az erdélyi települések, a magyar önkormányzatok sikeresebben pályáztak és több pénzt tudtak megszerezni, mint az ország más régiói. Mi azért fogunk dolgozni az Európai Parlamentben, hogy tovább növeljük a támogatásokat. A Közös Agrárpolitika és a regionális fejlesztés új lehetőségeit a mi közösségeink javára akarjuk fordítani. Ez is tétje a május 26-i választásoknak” – fejtette ki.

Szilágyperecsenben Boncidai Csaba polgármester, Szilágyballán pedig Demyen István polgármester társaságában keresték fel a magyar embereket, akik támogatásukról biztosították az RMDSZ-t, illetve a helyi fejlesztések üteméről, és a jövőben várható változásokról kérdezték az elöljárókat.